Pedig mindez megelőzhető lenne, ha a kutya- vagy macskatartó és a vadász a rá vonatkozó szabályokat betartaná. De hol is van a jogszerűség határa egy ilyen esetben? Mikor ki a vétkes? És miképpen lehet elejét venni az ilyen helyzeteknek?
A vadászati törvény 37.§ 4. bekezdése szerint kutya elejtése kizárólag vadászterületen történhet, és csakis vadász által.
. Ezen kritériumoknak az együttes megléte szükséges ahhoz, hogy a vadász élhessen kutyaelejtési jogával. Egyébiránt az elvadult, kóbor kutyák és macskák nagy veszélyt jelentenek a vadállományra. Nyulak, foglyok, fácánok, őzgidák, szarvasborjak is gyakran esnek áldozatául ezeknek az állatoknak, a vadásznak pedig kötelessége az állomány védelme. A kóbor macskák leginkább a madarakra jelentenek veszélyt, gyakran fosztanak ki a földre vagy ágakra épített fészkeket, egyebek mellett védett vagy akár fokozottan védett madarak fészkeit is.

Mivel a kutya a gazdának a tulajdona, így ha a tulajdonában károkozás történik, az polgári igényként érvényesíthető. A károsult mindenképpen vegye fel a vadásszal vagy az ottani vadásztársasággal a kapcsolatot – általában a problémát per nélkül tisztázni lehet. Ha mégsem, kártérítési pert indíthat a károsult, amelyek többségében elhúzódó, rendkívül költséges perek lesznek (akár több százezres szakértőivélemény-költséggel).
Állatkínzást azt követ el, aki gerinces állatot gondatlanságból oly módon bántalmaz, hogy az az állat egészségromlását vagy pusztulását okozza. Ez esetben, a törvény alapján, az illető kettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A foglalkozás körében elkövetett büntető tényállás esetében, ha valaki a foglalkozására vonatkozó szabályokat oly módon szegi meg, hogy azzal mások testi épségét, életét veszélynek teszi ki, akkor egy évig terjedő szabadságvesztéssel terjedő bűncselekményt követ el.

A vadász mellett a kutyatartónak is tisztában kell lennie a rá vonatkozó szabályokkal. Ebből az egyik, ami a vadászati törvény 28.§ paragrafusában szerepel: „Vadászaton kívül a vad nyugalmát mindenki köteles megóvni”.
Tehát korántsem céltalan az a szabály, hogy vadászterületre kutyát kizárólag pórázzal lehet kivinni – ez a vad védelmét szolgálja, és ez minden magyar állampolgár kötelessége! Aki póráz nélkül viszi ki kutyáját, természeti, természetvédelmi vagy vadászterületre, az szabálysértést követ el, mely 150 000 forint bírsággal büntetendő.
Ajánljuk még: