0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Az állatorvosok feladata jóval több, mint gyógyítás

A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és annak kezelésében, a haszonállat-védelemben és az élelmiszerlánc-biztonságban is  – mondta Nagy István az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztó ünnepségén.

Az agrárminiszter kiemelte, az állatorvos-tudomány nagy érdeklődésnek örvend hazánkban, az elmúlt 10 évben megduplázódott a magyar nyelvű képzésben hallgatók létszáma az Állatorvostudományi Egyetemen.

Nagy fejlődésen ment keresztül a tudományág, a precíziós és digitális állatorvoslás mellett olyan új terápiás lehetőségek jelentek meg, mint a génterápia vagy a regeneratív gyógyászat.

állatorvostudományi egyetem
Fotó: Fekete István
Kiemelt szerepük van az etikus állattartási programok megvalósításában, a természetvédelemben, valamint a járványtanban. Utóbbi esetében, köszönhetően a magyar állategészségügyi hatóság szigorú ellenőrzésének, az új vagy régóta nem látott betegségeket korán észlelték és helyben felszámolták

– tette hozzá Nagy István, majd megköszönte az állatorvosok és a hatóság gyors intézkedését.

A miniszter elmondta, az állatorvosok szerepe egyre jelentősebb az élelmiszerlánc és a biztonságos élelmiszer vertikumában, valamint az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben is. Mivel új eszközöket kell felkutatni a pazarlás csökkentésére, az egyetem évek óta nagy segítséget ad az agrártárcának. A miniszter kiemelte,

szükség van a jól képzett állatorvosokra, hiszen innovatív gondolataikkal, kutatásaikkal segítik a magyar államigazgatást is, valamint kiemelt szerepük van az agrárium versenyképességének növelésében.

A miniszter megköszönte, hogy az állatorvosok folyamatos éberségükkel segítik a biztonságos állattartást, és hogy segítenek például a fenntartható antibiotikum-használat kutatásában és ezzel együtt a KAP Stratégiai Terves pályázatok kidolgozásában is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: