Mindenki tudja, hogy önbizalom nélkül nincs teljesítmény, de hogyan tehetünk szert megfelelő önbizalomra? Dr. John F. Murray klinikai és sportpszichológus, Amerika egyik legelismertebb szaktekintélyétől olvastam hasznos tanácsokat, gondolatokat, amelyekből szemezgetve a díjugató lovasok találhatnak megoldást az önbizalomproblémáikra.
Mentális felkészültség
Régóta ismert, hogy a díjugrató lovasoknál a magabiztosság és a teljesítmény között kapcsolat van. Néha úgy tűnhet, hogy csak a legnagyobb lovasok birtokolják ezt a mágikus erőt. Szerencsére ez egyáltalán nincs így, hiszen az önbizalom tanulható.
A magabiztos díjugrató lovasok gondolataiban a hibázás fogalma csak ritkán merül fel az edzéseken, vagy a verseny alatt. Sokkal többször foglalkoznak azzal, hogy biztosítsák, a gondolataik pozitívak és produktívak legyenek. És ez ugyanolyan fontos, mint bármilyen fizikai képesség kifejlesztése.
A magabiztos lovasok mélyen hisznek a képességeikben. Imádják az új, bonyolult pályák nyújtotta kihívásokat, és meggyőződéssel érzik, hogy teljesíteni fogják az akadályokat. Amilyen fontos a pozitív gondolkodás, olyan lényeges az is, hogy a pozitív érzelmeket fejleszteni is kell, emellett megfelelő mentális tréninggel fenn is kell tartani.
A magabiztos díjugrató lovasok nemcsak számítanak a sikerre és érzik ezt, de aktívan ki is mutatják a magabiztosságukat a mimikájukkal és a testbeszédükkel. A lovak képesek átvenni számos kifinomult viselkedési formát a lovastól, ezért is nagyon fontos mindig következetesen pozitívnak lenni a testbeszédünkkel és a cselekedeteinkkel.
Mi jön előbb, az önbizalom vagy a siker?
Bár igaz, ami igaz, a siker táplálja az önbizalmat, és a siker egyértelműen a legnagyobb forrása az önbizalomnak, ugyanolyan igaz az is, hogy az önbizalom növeli az esélyt a sikerre. A siker soha nem biztos, de az önbizalomhiányból fakadó negativitás és az alacsony elvárások garantálják a kudarcot.
Az önmagunkba és a lovunkba vetett hit megvéd az olyan zavaró dolgoktól, mint a szorongás, ezáltal pedig sikerül összpontosítani és sokkal hatékonyabban szerepelni. Az önbizalom biztonságot is ad bonyolult helyzetekben, és segíti a lovast abban, hogy pozitív maradjon és megoldást találjon. Azok a lovasok, akiknek nincs önbizalmuk, állandóan a hibák miatt aggódnak, gyorsan elveszítik a koncentrációjukat, ezzel teret adva és siettetve a hibázás lehetőségének.
