A világ kereskedelmi strucctenyésztésének mintegy 65%-a és az export 90%-a Dél-Afrikához kötődik. A példán felbuzdulva a szomszédos Zimbabwéban 1980-as évek közepén kezdődött a strucctenyésztés, miután a gazdák a dél-afrikai sikertörténetek alapján felismerték a mezőgazdasági potenciált, bár elsősorban tollforrásként.

2000 előtt a (főként fehér) zimbabwei kereskedelmi strucctenyésztők körülbelül 30 000 madarat termeltek, és együttesen 100 millió USD-t kerestek. A jelentések szerint 25 000 strucccsibét exportáltak az európai piacra.

Ideális fajok

A nagyobb gazdaságok kezdetben zömében a száraz délnyugati körzetekben voltak, ahol a madarak a szarvasmarhák és a vadak mellett is jól megéltek. Ez ideális volt, mivel a struccrajok elkerülték a sűrű bokrokat, és inkább a fás legelőkön és más nyílt vidéken tartózkodtak. Ezért a félsivatagi, nyílt és rövid füvű síkságokon volt a legnagyobb a struccsűrűség, akár a vadon élő populációkat, akár a mezőgazdasági termelőknél lévő állományt tekintjük.

A struccágazat hanyatlása

23 év alatt azonban alig maradt működőképes struccfarm Zimbabwéban, amely jelentős földterületet és hosszú távú befektetést igénylő vállalkozás. Mindkét árucikk kikerült a forgalomból, amiben a farminváziók játszottak jelentős szerepet. Az egykor virágzó, az Európai Unió (EU) által jóváhagyott vágóhidak és cserzőüzemek alig működnek. A rendszeres áramellátás, az édesvíz, a szállítás és a takarmányellátás hiánya összességében károsan hatott.

A 200 gazdából, akik kereskedelmi céllal struccokat tenyésztettek, néhány magán vadasparkokba szegregálódott vállalkozás maradt. A legtöbb városi vágóhídon nem vágnak struccot.