0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 27.

Állatok a városokban – mitől függ a túlélésük?

A nagyvárosok nem épp eszményi élőhelyek az állatok számára. Hangosak, nehéz navigálni, tele van emberekkel, és a mesterséges fény sem épp ideális. Ennek ellenére néhány faj mégis jobban érzi magát itt, mint eredeti élőhelyén.

Egy kutatás szerint a városban élő állatok másképp viselkednek, mint vidéki fajtársaik. Ezek a különbségek valószínűleg egyre hangsúlyosabbá válnak majd, mivel az emberek több mint fele él valamilyen városi környezetben világszerte. Ráadásul folyamatosan terjeszkednek is, és egyre nagyobbá válnak – írja a Phys.org.

A nílusi repülőkutyák remekül élnek

A Tel Avivi Egyetem kutatása nemrég arra mutatott rá, hogy az Izrael városias részein élő nílusi repülőkutyák 2,5 héttel hamarabb hozzák világra utódjaikat, mint a vidéki társaik. Ezzel megvan az az előnyük, hogy egy évben kétszer is szaporodhatnak.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a városi részeken nagyobb számú és többféle gyümölcsfa volt. Tel Avivban például öntözik is ezeket. Így az év során jóval több táplálékot biztosítanak a repülőkutyáknak is.

Emellett a városi hősziget-hatás is segítheti ezeket a repülő emlősöket. Ennek segítségével a téli hűvösebb időt könnyebben vészelik át, mint vidéki társaik.

A legtöbb faj az embert ragadozónak tekinti. Ezért jelenlétünk megzavarja az élelemszerzést és a szaporodást is. Ahhoz, hogy ez a hatás megszűnjön, a városban élő állatoknak merészebbé kell válniuk. Ezt tanulmányozták például a városi rókák esetében. Ezek az állatok sokkal nagyobb önbizalommal kezelték például az olyan logikai rejtvényeket, melyekért élelem volt a jutalom, mint vidéki társaik.

Illusztráció - mesterséges intelligencia által generált kép/Pixabay
Illusztráció – mesterséges intelligencia által generált kép/Pixabay

Csak a fiókák sínylik meg az ember közelségét

A városi madarak, a vörösbegyektől egészen a galambokig, szintén sokkal merészebbek. Egy 2008-as tanulmány arra jutott, hogy jóval bizalmasabbak az emberekkel szemben, mint a vidéki társaik. Azok a szárnyasok, melyek kevésbé reagáltak az ember közelségére, már több generáció óta alkalmazkodtak a városhoz. Ez arra utal, hogy régóta folyik az alkalmazkodás az új élőhelyhez. Ezek a viselkedésbeli változások segítik az állatokat abban, hogy megfelelően szabályozzák a stressz-reakcióikat új helyzetekben. Ha ez nem így lenne, akkor folyamatosan krónikus stressznek lennének kitéve.

Ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg evolúciós alkalmazkodásról van-e szó, 2006-ban egy kísérletet végeztek Németországban. Feketerigó fiókákat neveltek kézzel, melyek egy része városi környezetből, más része az erdőből származott. Az összes madarat ugyanolyan környezetben tartották amíg fel nem nőttek. Ezután megmérték az akut stressz-válaszukat, amikor kézbe fogták őket.

A városi madarak stressz-szintje alacsonyabb volt, ami arra utal, hogy a különbség genetikai eredetű.
vörösbegy város madár városi faj
Fotó: Pexels
Forrás: Phys.org

Magazin ajánló: