0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 25.

Par Excellence: borban a legjobbak

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján.

A Par Excellence jelöltjeiről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag, annak figyelembe vételével, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.

Termelő kategóriában Koch Csaba lett a kitüntetett.

Koch Csaba napjainkra a hazai borászat emblematikus figurájává vált. Szinte nincs olyan kitüntetés, amit ki nem érdemelt volna. 2014.-ben elnyerte az Év Pincészete díjat. 2019 novemberében Az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) XVII. Kongresszusán a Legjobb Európai Borászat címet adományozta a Koch Borászatnak. 2019-ben elnyerte az Év Bortermelője kitüntetést.

Nincs olyan hazai és nemzetközi borverseny, ahonnan ne a legmagasabb elismeréssel jutalmaznák borait.

Miközben kiváló borokat készít, érzékenyen reagált a fenntartható fejlődés kihívásaira. A vajdasági temerini, valamint a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel együttműködve kutatja a rezisztens fajtákkal a jövő útjait. Borotai birtoka mellett már a Villányi Borvidékhez tartozó Diósviszlón is rendelkezik már egy 65 hektáros területtel. Koch Csaba a Magyar Bor Akadémia elnöke.

Kereskedő kategóriában a Drop Shop (Budapest) érdemesült a díjra.

A Drop Shop Borkereskedés és Borbár 2009-ben indult, azzal a céllal, hogy a világ legizgalmasabb klasszikus és új borvidékeinek borait bemutassa és elérhetővé tegye a hazai borszerető, borértő közönség számára.

A Drop Shop az elmúlt 15 évben az angolszász Fine Wine Merchant-ek mintájára építi választékát, több mint ezer féle boruk Európa és a világ nagy, klasszikus borvidékeinek ismert és kevésbé ismert remekei.

A borkereskedés nagy büszkesége, hogy igen nagy számban vannak olyan erősen limitált, nehezen beszerezhető tételei, melyekre – kiváló nemzetközi szakmai kapcsolatainak köszönhetően – hivatalos magyarországi allokációt tudott szerezni. Ezen tételek a hazai borgyűjtők igazi ínyencségei.

A Drop Shop a boros szakmában páratlanul széles bordeaux-i és burgundi választékáról ismert, de hasonlóan erős választékot tartanak Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Új-Zéland, Argentína, Amerika legjobb boraiból is. Különleges tételeket felvonultató, széles nemzetközi borválasztékával és a napi 60-70 féle pohárral kóstolható borával a Drop Shop hamar a borszeretők törzshelyévé vált, az elmúlt 15 évben számos díjat gyűjtött be. A borkereskedés alapítóját és vezetőjét, Hébenstreit Ádámot a Forbes 2018-ban a „125 név, akik miatt Budapest ma a világ legjobb városa” listára helyezte.

Vendéglátó kategóriában a Gourmet Platán Étterem, Tata részesült az elismerésben.

A 2021-ben alapított Platán Gourmet Étterem 2022 óta immár harmadik éve büszkélkedhet azzal a rangos elismeréssel, hogy Magyarország első vidéki éttermeként érdemelte ki a két Michelin-csillagot.

Az étterem a fine dining világában páratlan élményt nyújt, amelyet egy 12 fogásos degusztációs menü és hozzá gondosan megkomponált borsor tesz felejthetetlenné. Az ételek minden részlete az ízek harmóniájára épül, követve az évszakok változását.

Pesti István séf irányításával az étterem egyedi és kifinomult konyhát képvisel. Minden fogás egy érzékszervi utazás, amelyben az ízek kiegyensúlyozottsága és a borokkal való harmonizáció kulcsszerepet kap. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy az ételekhez a lehető legmegfelelőbb borpárosítás kerüljön az asztalra, így minden egyes fogás egy teljesen új gasztronómiai dimenziót nyit meg a vendégek előtt.

A Platán Gourmet Étterem borlapja kiemelkedő minőségű magyar és nemzetközi borokat kínál, melyek mesterien egészítik ki az ételek kifinomult ízvilágát.

A borválaszték sokszínűségét és egyediségét 2023-ban a Vince Gálán is elismerték, ahol az étterem elnyerte „A legjobb borlappal rendelkező étterem” arany minősítését. Ez az elismerés is bizonyítja, hogy a Platán Gourmet nemcsak a konyhájával, hanem borpárosításaival is a legmagasabb színvonalat képviseli.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: