A HUNOR – Magyar Űrhajós Program és a Stühmer Kft. közleménye szerint együttműködésük – melynek részeként a magyar csokoládé is eljuthat az űrbe – 2024 áprilisában kezdődött, az egyeztetéseket követően pedig a Stühmer hivatalos támogatóként csatlakozott a magyar űrmisszióhoz – idézi a közleményt az MTI.

– idézi a közlemény Mazurka Évát, a Stühmer Kft. minőségirányítási vezetőjét.
A megoldás érdekében a cég csapata többek közt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) közösen kezdett el kísérletezni. A gyors kutatási folyamat után a vállalatnak egy részben saját fejlesztéssel sikerült létrehoznia egy olyan csokoládét, amely megfelel az extrém űrbéli környezet kihívásainak.
Az alapot a Stühmer hagyományos Korfu szelete adta, amely összetételének és állagának köszönhetően ellenáll a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak és a hőmérséklet-ingadozásnak is – tették hozzá.
A közlemény idézi Juhos Norbertet, a HUNOR-program mission managerét, aki kiemelte: kiemelkedő fontosságú volt számukra, hogy a misszió részeként megpróbáljanak magyar élelmiszert is feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra.

„Az egyik legizgalmasabb része ennek az útnak, hogy nemcsak tudományos kísérleteket végzünk, hanem a személyes tárgyak mellett egy kis ízelítőt is vihetünk magunkkal a hazai különlegességekből” – üzente a kiképzőközpontból Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki jelenleg Houstonban tartózkodik tartalékos kollégájával, Cserényi Gyulával, ahol az Axiom-4 misszió küldetésspecifikus képzését végzik.
– idézi az összegzés Farkas Bertalant, Magyarország első űrhajósát, aki felkészülésük során Kapu Tibort és Cserényi Gyulát személyesen is segítette tapasztalataival.
A közlemény idézi Csóll Pétert, a Stühmer Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét is, aki szerint a projekt a magyar kreativitás, az innováció és tradíció diadala.
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Stühmer egy kis darab Magyarországot is eljuttathat a világűrbe” – tette hozzá.