…ugyanakkor éves szinten 1 százalékkal emelkedhet. Az egy főre jutó tojásfogyasztás csaknem 4 százalékkal maradhat el az idei év első negyedévében, míg 2025-ben 1 százalékkal múlhatja felül a tavalyi évi mennyiséget.
Az import háromnegyede Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
A közösség tojás- és tojástermékexportja 11 százalékkal 304 ezer tonnára emelkedett 2024. január–októberben az előző év azonos időszakához képest. Az unió legnagyobb célországai: az Egyesült Királyság (41 százalék részesedés az exportból), Japán (17 százalék) és Svájc (12 százalék) együttesen 213 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségtől a 2024. év első tíz hónapjában. Svájcba 4 százalékkal csökkent a kivitel, míg az Egyesült Királyságba 5 százalékkal, Japánba pedig 11 százalékkal nőtt a megfigyelt periódusban.
Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 232 euró/100 kilogramm volt 2025 első négy hetében, ami csaknem 3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest (1. ábra, 2. ábra).
A KSH adatai alapján Magyarország 28,1 ezer tonna héjas tojást vásárolt a nemzetközi piacról 2024. január–novemberben (–13 százalék az előző év hasonló időszakához viszonyítva), ezen belül csaknem 4 százalékkal több, 18,8 ezer tonna friss tojást szállított be. A héjas tojás exportja 2 százalékkal 10,7 ezer tonnára emelkedett, melyből a friss tojás kivitele 1,1 tonnát (–13 százalék) tett ki 2024. január és november között.
Az M méretosztályú dobozos tojás csomagolóhelyi ára 19,7 százalékkal 67,55 forint/darabra, az L méretosztályú dobozos tojásé 16,8 százalékkal 80,06 forint/darabra emelkedett. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 20,4 százalékkal 59,12 forint/darabra, az L-es tálcás tojásé 14,4 százalékkal 66,04 forint/darabra nőtt (4. ábra). A mélyalmos tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 72,81 forint/darab volt 2025 első négy hetében, ami 16,6 százalékkal magasabb a 2024. év azonos időszakának átlagáránál.
Vadkerti-Tóth Nikolett
AKI Agrárközgazdasági Intézet
További piaci árinformációkért lapozzon!