A három takarmányüzemben dolgozó 70-80 munkatárs eddig is fekete-fehér öltözői rendszerben dolgozott, most megerősítették a szabályok szigorúbb ellenőrzését, pusztán azért, hogy esetleg a háztájiból ne kerülhessen kórokozó az üzembe. Mindemellett a szarvasok esetleges fertőzésének behurcolását elkerülendő, felszólították a cégnél dolgozó vadász kollégákat, hogy ne menjenek ki a vadászterületre.
A cég két nagy állattartó teleppel rendelkezik. A Baja közelében lévő sertéstelepen az afrikai sertéspestis miatt már eleve komoly állategészségügyi, járványvédelmi szabályok vannak életben – ezeket „csak” fenn kellett tartani.
Nagyobb kihívást jelentett az orosházi szarvasmarhatelep, hisz ott nagyon sok minden „mozog”: a napi tejszállítás mellett sperma, takarmány stb. A kitörést követő „krízistanácskozáson” megerősített járványügyi korlátozásokat és fokozott fertőtlenítést rendeltek el.

Forrás: mmg archív
A korlátozások még a cég Dabason lévő központját is érintették: nem engednek be iskolai csoportokat, sőt a még az alapanyag-beszállítókat is arra kérték, hogy a tárgyalásokat napolják el.
„Nagyon érdekesen kezelte a helyzetet sok körülöttünk lévő ország. Oroszország gyakorlatilag minden importot megtiltott, ami várható is volt.
Az intézkedés egyébként két napig volt érvényben, mert a kitörést követően addig, amíg a közlönyben a tiltás meg nem jelent, átengedték a szállítmányokat, így múlt pénteken már nem tudtunk szállítani, viszont az egészségügyi várakozási idő leteltével feloldották a korlátozást, vagyis ma, 17-én, hétfőn már megint szállíthatunk. Szlovákiába a takarmányszállítás folyamatos volt” – mondta el Kulik Zoltán, aki kiemelte, a magyar állategészségügyi hatóságok heroikusnak mondható küzdelmét a ragály felszámolásában, illetve továbbterjedésének megakadályozásában.
Még több friss hír a ragadós száj-és körömfájással kapcsolatban: