BECK BÓDOG FÉLIX írja meghatározó, Méhméreg-terápia című könyvében:
„A méheket, a méhmérget, a mézet és a méhviaszt a legősibb idők óta használták gyógyító szerként. Ez a gyakorlat matuzsálemi öreg ma már. Az ókori írók egyöntetűen feljegyezték csodás hatásaikat. Hippokratész, Celsus, Galénosz és Plinius gyakran említik ezeket, jótékony és széles körű alkalmazásukat kiemelve. Külsőleg mézet és zúzott méheket használtak szembetegségekre, fogfájásra, ínygyulladásra, karbunkulusokra [gennyesedésekre és kelésekre – Megj. WST], és ezekre a betegségekre szinte kizárólag ezt alkalmazták. Mézzel főzött méheket pedig vérhas kezelésére adtak” (Beck Bódog Félix: The Bible of’ Bee Venom Therapy, New York, 1935./1997: 16).
Az őskori leletekkel egy külön írásban, majd később foglalkozom, de igen elgondolkodtató, hogy már HIPPOKRATÉSZ (Kr. e. 460–377) alkalmazott mézet, és a Beck által az idézetben említett módszerrel méhmérget is, különféle betegségek gyógyítására.
A természethez közel élő ember jobban meg tudta figyelni, hogy milyen hatással vannak rá a körülötte élő állatok terményei, így például a tejivás, amely egyáltalán nem magától értetődő, hiszen semelyik másik állat sem issza egy másik fajba tartozó emlős tejét. Mi, emberek azonban már nagyon korai leletek alapján mondhatjuk, hogy rákaptunk az állati eredetű tejre, elsősorban a gyümölcsben és zöldségben szegényebb régiókban, pontosan azért, mert a tej sok energiát ad, igen gazdag C- és D-vitaminokban is, és a tejet ivó őseink – különösen a száraz meleg, illetve a hideg északi régiókban – tovább tudtak élni. Más kérdés, hogy a tej emésztése később sokaknak külön nehézségekbe ütközött, de ez összefüggésben van a tehénfajták szelektálásával is.
A lépes méz a legértékesebb táplálék volt az embernek egészen a közelmúltig, amikor is a „finomított” és „kész” élelmiszerek, továbbá a cukor elöntötte az emberiség gyomrát és agyát, annak minden járulékos betegségével együtt. Nem véletlenül kelt ki az említett Beck Bódog Félix másik könyvében (Honey and Health, 1937) a cukor ellen, mert éppen az ő életében váltak tömegcikké Amerikában az úgynevezett „soft drink”-ek, vagy magyarul alkoholmentes italoknak és üdítőitaloknak is pontatlanul nevezett cukros löttyök, amelyeknek csomagolásukkal együtt nemcsak egészség-, de környezetromboló hatásuk is van.
ha teával vagy gyümölcslével együtt fogyasztjuk, ugyanis a méznek vízelvonó hatása van – vagyis minden kanál méz után érdemes vizet is inni –, viszont ha már eleve folyadékkal, jobban és könnyebben szívódik fel a szervezetünkben. Nem beszélve arról, hogy bármilyen cukros löttyel ellentétben a tiszta gyümölcsből és valódi mézzel ízesített ital „nagyon elegáns” – ahogyan azt apiterápiás tanfolyamán a kortárs apiterápia világszerte elismert orvosa, DR. STEFAN STÂNGACIU oly pontosan kiemelte. Róla és tanításairól, melyeket volt szerencsém 2024 nyarán személyesen, első kézből megismerni, később fogok még írni.
Megjegyzem, hogy a különféle teák mézzel ízesítésénél arra kell figyelni, hogy a tea lehetőleg 40 Celsius-fok alatti hőfokú, vagyis kellemesen meleg, de nem forró, azaz éppen iható legyen, amikor a mézet belekeverjük. Ugyancsak igaz ez arra, ha esetleg – bölcsen – propoliszoldatot is keverünk reggeli teánkba.
Ehhez képest megjelent az üdítőitalok újabb nemzedéke, amit energiaitalnak csúfolnak, noha ezek még több cukorral, koffeinnel és ki tudja, még milyen mesterséges adalékanyagokkal semmi másra sem jók, mint hogy tönkretegyék velük a fogyasztókat és gazdaggá tegyék a gyártókat.
Ha már nincs időnk saját magunknak egészséges italokat készíteni, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon helyes életet élünk-e!
