De a mézes italok egészséges hatásáról nemcsak én értekezem, hanem már Hippokratész is, aki kétségtelenül tekintély az orvoslás történetében. Már ő sem csak mézet használt, hanem általában mézes oldatokat, illetve maga is alkalmazott méhszúrásokat bizonyos betegségek esetében. Az ókorban IDŐSEBB PLINIUS (Kr. u. 23–79) római természettudós, a római hadsereg és haditengerészet parancsnoka, méhmérget írt fel, és említette annak jótékony hatásait Természetrajz című művében. GALÉNOSZ (Kr. u. 129–216), az „orvosok fejedelme” és Marcus Aurelius császár orvosa, megemlítette a méhméreg alkalmazását több mint ötszáz orvosi értekezésében. De az apiterápia alkalmazása legalább olyan ősi – ha nem ősibb – hagyományokkal bír Ázsiában, mint Európában, különös tekintettel Kínára és Koreára.

„…Kína ősi receptkönyve, az Ötvenkét recept, selyemtekercsre volt írva, és Kr. e. a harmadik században találták meg a Ma Vang Tuj-i Han-sírjában, amely Hunan tartományban, Csangsában található. Két méhekkel kapcsolatos receptet tartalmaz, melyek közül az egyik mézet használ betegségek kezelésére. A Li Csi Nej-cö feljegyzése szerint 2300 évvel ezelőtt az édes mézet a szülői tisztelet és az idősek iránti tisztelet kifejezésére használták; emellett a méhek és a kabócák lárvái, amelyek magas táp­értékkel rendelkeznek, az uralkodók és más nemesek ételei voltak. Sen-nung Gyógynövények Könyve, amely 2000 évvel ezelőtt jelent meg, 365-féle gyógyhatású anyagot sorol fel, melyek közül a méz, a méhviasz és a méhek magasabb rendű gyógyszereknek számítanak, amelyek képesek betegségeket gyógyítani és az egészséget megőrizni. A Betegségek receptjei (Kr. u. 25–88) című, 92 bambuszdarabra írt kézirat, amely gyógyszerészeti és orvosi információkat tartalmaz, feljegyzi, hogy

Csang Csungcsing, a Han-dinasztia orvosi szentje által írt Értekezés a hideg által kiváltott lázas betegségekről című műben említik a Mi Csien Tao Fangot, amely egy méz alapú kúp, mely gyenge betegek székrekedésének kezelésére szolgált. Csang Csungcsing másik könyve, a Gyógykincsek az Aranykamrából című, különféle betegségek kezelésére szóló receptkönyv, feljegyzi, hogy édesgyökérporral kevert mézlevest használtak a hasférgek okozta gyomorfájás kezelésére, valamint méhviaszt alkalmaztak a hasmenés kezelésére és a csi szabályozására. A könyv 262 receptet tartalmaz, melyek közül körülbelül 20 tabletta, és ezek 80 százaléka méztabletta volt” (Fang Zhu és Siriwat Wongsiri: A Brief Introduction to Apitherapy Health Care. Journal of Thai Traditional & Alternative Medicine. Special Article. 2008/September–December. Vol 6. No. 3.).

Ezenkívül a kínai tradíció „öt elem” elméletét is összekötik az apiterápiával, továbbá szó van a szakirodalomban az akupunktúra apiterápiás alkalmazásáról is, amit „apipunktúrának” hívnak, ahogy erre dr. Stefan Stângaciu is kitért könyvében és előadásaiban. CHRISTOPHER M. H. KIM – kortárs gyógyászati kutató – arról ír, hogy Koreában számos komoly és előrehaladott klinikai kísérletet folytattak az utóbbi évtizedekben apitoxinnal, vagyis méhméreggel, és annak gyógyászati alkalmazásával (bővebben lásd: Christopher M. H. Kim: Apitherapy – Bee Venom Therapy. In: Biotherapy-History, Principles and Practice. Springer, 2013).

Visszakanyarodva az apiterápia történetéhez, nem véletlenül olvashatjuk, hogy:

„A sebek gyógyítása valószínűleg az első emberi egészségügyi alkalmazása volt a méznek. A sumér legősibb írások, amelyek Kr. e. 2000-re datálhatók, szintén utalnak erre. Az Ebers-féle papiruszban (Kr. e. 1550) a mézet 147 külső alkalmazásra szánt receptben említik. Az ókori kínai orvoslás első összefoglalójában, a Sen Nangban, amely sok évvel Kr. e. készült, és először Kr. u. 200 körül említik írásos formában, számos recept és orvosi alkalmazás tartalmaz mézet. Az ókori indiai ájurvédikus orvoslás is számos célra használta a mézet. Az Ashtanga Hridaya ájurvédikus klasszikus, amelyet Kr. u. 500 körül írtak, azt állítja, hogy a méz sok betegség ellen használható, például sebek gyógyítására és tisztítására, különböző belső és külső fertőzések kezelésére. Az ókori maja civilizációk Melipona-mézet használtak szürke hályog kezelésére” (Rakesh Kumar Gupta and Stefan Stângaciu: Apitherapy: Holistic Healing Through the Honeybee and Bee Products in Countries with Poor Healthcare System. In: Beekeeping for Poverty Alleviation and Livelihood Security. Springer, 2014: 416).