A hatósági munka azonban, többek között a telepek fertőtlenítése, még folyamatban van. Újabb megbetegedést továbbra sem igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, de nem lankadhat a figyelem, hiszen
A Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin április elején igazolta a Nébih az RSZKF betegséget. A telepeken még aznap megtörtént a szarvasmarhák vakcinázása, hogy azok felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. Az állományok felszámolása mostanra befejeződött. A két telepen 3588, így összesen mintegy 8300 állat ártalmatlanítására került sor március eleje óta.

A fogékony állatok vizsgálata országszerte folyamatosan zajlik. Ezidáig több mint 1200 haszonállattartó telepről, valamint 700 vadból származó mintát vizsgált a Nébih laboratóriuma és újabb fertőzést nem igazoltak a szakemberek. A kedvező eredmények ellenére most a legfontosabb, hogy továbbra se lankadjon a figyelem, közös erővel tegyünk azért, hogy a vírus ne jelenjen meg újra.
Ezekről a Nébih portálon tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/-/ragados-szaj-es-koromfajas-jarvany-kapcsan-elrendelt-hazai-intezkedesek
Kiemelten fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden előírást és állategészségügyi szabályt, hogy még véletlenül se hurcolhassák be a fertőzést a gazdaságukba. A védekezés segítése érdekében
Hatóságunk országszerte helyszíni ellenőrzéseket is végez az állattartó telepeken és ellenőrzi az előírások betartását.
A Nébih, a kormány- és járási hivatalok szakemberei minden erejükkel küzdenek az RSZKF betegség megfékezéséért. A cél egyértelmű: megállítani a vírust és minimalizálni a károkat!