0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

A sör(főzdék) habja

Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy közös esemény keretében lássák vendégül a sörszerető közönséget.

Számos sörfőzde a Nyitott Főzdék Napjára időzíti tavaszi újdonságainak megjelenését. A Nyitott Főzdék Napján idén is a különleges fűszerekkel, speciális komlózási eljárásokkal készülő, vagy épp különféle hordókban érlelt sörök lesznek a középpontban.

Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt öt évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak a sörfőzdék, szerte az országban!

A kezdeményezés célja ezúttal is az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.

A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is. Knap Gábor, a rendezvény főszervezője arról tájékoztatott, hogy a 2020-as, első alkalom óta országosan mintegy 40 különféle sörfőzdébe látogathattak el az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napján, illetve a szervezők számításai szerint kb. 500 csoportos főzdelátogatás valósult meg.


„Az idei évben nem készültünk kiemelt sörtípussal, hanem arra kértük a kezdeményezéshez csatlakozó főzdéket, hogy a legnépszerűbb termékük mellett legalább egy szezonális újdonságot is mutassanak be a hozzájuk érkezőknek” – mondta a főszervező. Hozzátette: ezzel a kisüzemi sörfőzdék azon tulajdonságát szeretnék kiemelni, hogy bámulatos gyorsasággal tudnak reagálni a trendekre, egy-egy divathullám hetek alatt átfut a rendszeren, így a fogyasztóknak érdemes figyelmesen követni a főzdék kommunikációját, ha nem akarnak lemaradni egy-egy új termékről.

Egy kicsit mind sörtudósok lehetünk: a szakvezetéses bejárások alatt egészen közelről nézhetjük végig a sörgyártás kisebb-nagyobb titkait. S, ha úgy érzed eleget tanultál, öblítsd le a tudást egy frissen csapolt italkölteménnyel!
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: