Az élelmiszer-ellátásban jelentős termékpályák (csirke, tojás) kevésbé voltak érintettek, így önmagában ennek nem valószínűsíthető, hogy jelentős hatása lenne a hazai élelmiszer-ellátásra. Az már egy másik kérdés, hogy a kibővített megfigyelési körzeteknek – ha tartósan nem telepíthetnek – milyen hatásai lennének.
A Baromfi Termék Tanács már évekkel ezelőtt kidolgozta auditrendszerét, melynek teljesítése esetén, a jelenlegi jogszabály alapján többletkártalanítási értékre jogosítja az állomány tulajdonosát. Járványügyi képzésekkel, kiadványokkal, szakcikkekkel hívták fel a figyelmet és adtak iránymutatást a legfontosabb járványügyi teendőkről.

Csorbai Attila tájékoztatója szerint mindemellett havi rendszerességgel szolgáltatnak adatokat a szakhatóságnak a különböző fajok és hasznosítási típusok becsült kárértékéről, valamint hozzáférést biztosítanak adatbázisukhoz, ami segítséget jelenthet a gyors, szakszerű járványkezeléshez.
Mindez azonban nem elegendő, további lépésekre is szükség van. Fontosnak gondolja a monitoring programok hitelessé tételét és a jelenleginél szigorúbb működtetését, a már korábban említett be- és újratelepítési rend kialakítását és alkalmazását. A BTT elnöke ugyancsak hasznosnak gondolja a nagy telepsűrűségű régiókban a termelés megszűntetését célzó, támogatással egybekötött intézkedést is.
Véleménye szerint a vírus elleni küzdelemben fel kell mérni a vakcinázás lehetőségét, alkalmazásának költségeit, szakmai megoldásait. Mérlegelni kell az alkalmazás pozitív, illetve negatív hatásait, és a már működő vakcinázási programok példáján keresztül fel kell mérni annak esetleges hazai megvalósításához szükséges személyi, tárgyi feltételeit. Ennek érdekében a szakmaközi szervezet hazai és nemzetközi szakemberekkel folytat rendszeres konzultációt.

Állami támogatás

Fotó: Pelsőczy Csaba
Állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas tartó, aki vállalja, hogy három évig nem termel – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az agrártárca minden lehetséges eszközt megvizsgál annak érdekében, hogy csökkenjen a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázata. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy ezzel az intézkedéssel növekszik az állattartó telepek biztonsága, javul a baromfiágazat további működése.
Kifejtette, a termelés szüneteltetésével együtt a gazdálkodónak azt is vállalni kell, hogy a kijelölt területen nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem létesít új víziszárnyas-tartási helyet. Ezen felül a termelés beszüntetésével érintett területen más sem folytathat baromfitartást. Bejegyzésében a tárcavezető kihangsúlyozta, a támogatás célja a telepek sűrűségének csökkentése, amivel minimalizálható a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázata.
A madárinfluenza-kitörések zöme Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében történik, ahol jellemzően magas a telepsűrűség. A program kompenzációs támogatást kínál a kockázatoknak leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére. A kérelmeket várhatóan májusban lehet majd benyújtani a mintegy 2 milliárd forint keretösszegre.
