Az avatót intenzív folyamat előzte meg: Andrea és a rokonai, barátai, kollégái – miután elkészültek a végleges tervek és beszerezték a szükséges engedélyeket – szélben, hóban, fagyban ástak, gereblyéztek, traktoroztak, fát ültettek, így segítve a kivitelező csapat munkáját. Kiemelt támogatójuk a FlexTIL volt, ami a pálya talajába beforgatott, kiemelt minőségű textildarálékot biztosította, ezzel a szélsőséges időjárási körülmények között is használhatóvá téve azt.
„A nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok szeretet. Próbáljuk meg…” – kérte a megnyitón tartott prezentációja végén Andrea.
Az ünnepség az udvaron folytatódott, ahol először Kovács Dániel baptista lelkész mondott áldást, majd Maksai Attila református lelkész kíséretében az óvoda Pillangó nagycsoportjának növendékei énekeltek a jelenlévőknek.

Horváth Sándor
Seregélyes polgármestere ekképpen méltatta az új létesítményt: „… ez a pillanat egy olyan lehetőség megteremtése, amely hosszú távon szolgálja a gyermekeink fejlődését, örömét, egészségét.
A ló közelsége és a vele való kapcsolat különleges bizalmat épít, és segít azoknak a gyerekeknek, akik más eszközök révén nehezebben nyílnak meg. Remélem, hogy ez a pálya nem csak a fejlesztést szolgálja majd, hanem sok-sok örömteli pillanatot okoz, hiszen a lovakkal való foglalkozás egyszerre tanít, nevel és szórakoztat.”
Dr. Szabó Csaba
A Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója a település önkormányzata és a segélyszervezet, mint fenntartó között fennálló jó viszonyt és előremutató együttműködést emelte ki, illetve rámutatott, hiába tűnik úgy, hogy csak egy-két oszlop és némi homok kellett a megvalósításhoz, valójában egy nagyon komoly szakmai munka és hozzáértés eredményének lehetünk szemtanúi, haszonélvezői.
Varga Gábor
A nagyközség országgyűlési képviselője, egyúttal a Cecei Lovasegyesület elnöke nyíltan vallotta be, hogy amikor Andrea először odament hozzá és elmesélte, mit tervez, még a hitetlenkedők táborát erősítette, kétkedve gondolva arra, hogy akad majd olyan óvoda, amely nyitott lesz egy ilyen nagy vállalásra. Örömmel töltötte el azonban, hogy ezúttal tévedett és a mesterpedagógus elhivatottsága nem ismert határokat. Mondandója végén kiemelte, mennyire fontos a gyermekek életében a kötődés, amely túlmutat a családon a természethez és az állatokhoz való csatlakozás irányába.

A beszédek végén sor került a pálya hivatalos átadására – Horváth Sándor, Dr. Szabó Csaba, Varga Gábor, Kosaras Istvánné és Németh Andrea közösen vágták át nemzeti színű szalagot – és egy rövid bemutatóra is. A már gyakorlott kis lovasnak számító Kovács- Kosaras Mara Csento nyergében mutatott be egy csokor olyan fejlesztő gyakorlatot – különböző eszközökkel; labdákkal, homokzsákokkal, karikákkal, csipeszekkel – amik a kortársaira is várnak majd a későbbiekben.