A paradicsom is társas lény? Bár a növények nem lelkiznek annyit, mint mi, emberek (vagy ha mégis, nem tudunk róla), mégis letagadhatatlan, hogy életük, illetve teljesítményük sokkal jobb és sokkal rosszabb is lehet, attól függően, hogy támogató közösségben élnek-e vagy sem.
A közösség ereje
A kutatások, és az élet gyakorlata is azt mutatja, hogy a természetes növénytársulások, illetve a hasonló elvek alapján, helyesen összeállított növények közössége sokkal sikeresebb, mint a monokultúrába zsúfolt fajok. Az ilyen csoportok tagjai azt tehetik, amihez a legjobban értenek, önmaguk lehetnek, és eközben észrevétlenül segítenek egymásnak. A föld alatt és a föld felett is együttműködnek. Ezeknek köszönhetően erősebbek, szebben fejlődnek, egészségesebben élnek és több termést adnak. Ellenben amikor egyedül vannak, illetve fajtársaikkal, -akik szintén mind ugyanarra vágynak, és ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük- csak magukra számíthatnak és rengeteg erőt kell arra áldozniuk, hogy megvédjék magukat. Az állandó készenlét, a védőanyagok termelése kimeríti a növény energiatartalékait, csenevészebb lesz és kevesebbet terem.
Természetesen ennek ellenkezőjére is vannak példák, léteznek olyan közösségek, ahol egyik-másik egyed túl mohó, nem akar osztozkodni, mindent magának akar, nem hagyja élni a többieket, a célja az egyeduralom, amit képes bármilyen áron is érvényre juttatni, ha kell mérgeket vet be a többiek ellen. Ilyenek előfordulhatnak persze véletlenül is, de leggyakrabban a manipulált, bolygatott, nem őshonos növényekkel „megfertőzött” helyek sajátossága.
Néhány alapvető tudnivaló a csapatok felállításához:
Két dudás nem fér meg egy csárdában
A legfontosabb, hogy ezt megjegyezzük, az azonos családba, nemzetségbe tartozó fajok nem viselik annyira jól egymás társaságát. Hasonló tápanyagokra hajtanak, hasonló kártevőik, betegségeik vannak, tehát egymás mellé kerülve csak halmozódik a baj. Persze kivételek mindig vannak, például a rózsafélék családjába tartozó fajok viszonylag jól elvannak egymás társaságában.
