Sallangokkal és fémveretekkel gazdagon díszített bőrhám feszül a hintó elé fogott négy lipicai lóra, ahogy áthaladva a kovácsoltvas kapun, megérkeznek a főúri kastély sövényekkel szegélyezett feljárójára. A barokkos megjelenésű, akciós mozgású lovak semmihez nem fogható pompája, eleganciája éppen úgy magára vonta az Osztrák-Magyar Monarchia társadalmi elitjének a figyelmét, mint ahogyan a jelen emberét is lenyűgözi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Őfelsége, III. Károly király koronázására Szalay- Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Magyarország ajándékaként két lipicait – Neapolitano XXVII-44 Nelson, Incitato XVIII-3 Iveco – adott a brit udvarnak.
A négyszáz éves múlttal rendelkező lófajta tenyésztésének hagyománya 2022-ben nyolc ország összefogásának révén felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára. A Birodalom mindegyik utódállamában található napjainkban nemzeti ménes, köztünk hazánkban is: a XIX. századtól számítva országunk kiemelt szerepet tölt be a lipicai fenntartásában és nemesítésében.
A Patanyomon sorozat V. részében Bocsi Csabával, a több, mint ötszáz tagot számláló, 1990. óta működő Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető elnökével, tenyésztésvezetőjével vesszük kezünkbe a hajtószárat és indulunk el választ keresni arra a kérdésre, hogy minek köszönheti töretlen népszerűségét a mind hátas, mind fogatos hasznosításban kiváló teljesítményt nyújtó fajta.
Kialakulása
A magyarországi törzstenyészet fenntartásáért felelős Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad archívuma szerint, a lipicai története a XVI. század utolsó évtizedeiig nyúlik vissza: 1580-ban I. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg utasítására az Opcinai-fennsíkon, Lipizzán (a mai Szlovéniában) került felállításra az első ménes. Az állomány genetikai alapját Spanyolországból importált – sorraia, arab és berber ősökkel rendelkező – andalúzok képezték.
Ebben az időszakban a déli királyság felett is a Habsburg-ház gyakorolta a hatalmat, így nem jelentett akadályt, hogy a legjobb egyedekkel kezdjék meg a munkát a Karszt-fennsíkon. A legelők gyér vegetációját magyar földben termett, magas minőségű, tápanyagban gazdag szálas- és szemestakarmánnyal kompenzálták. A dinasztia következő uralkodóinak – I. Leopold (1658-1705), I. József (1707-1711) – regnálása alatt Lipizza a Monarchia központi állományává vált, amely egyebek mellett a Hofburgban működő, Bécsi-Spanyol Lovasiskola lóutánpótlásának biztosításáért is felelős volt a kezdetektől fogva, s ez a szerepe napjainkig megmaradt.
