0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Címke: lovaskultúra

Carpe diem lovas módra

A Mongol Derby-t először – és utoljára – 2019-ben vállalta, s teljesítette magyar lovas. Egy huszonéves, csendes, szőke hajú lány, akiben legalább olyan nyughatatlan lélek tombol, mint amilyen az ősi pusztán keresztülsüvítő szél.

Patanyomon V.rész: Lipicai

A barokkos megjelenésű, akciós mozgású lovak semmihez nem fogható pompája, eleganciája éppen úgy magára vonta az Osztrák-Magyar Monarchia társadalmi elitjének a figyelmét, mint ahogyan a jelen emberét is lenyűgözi.

Patanyomon IV.rész: Furioso-North Star

Sorozatunk legutóbbi részében, a lófajták történetében való múltat, jelent és jövőt összekötő kalandozásainkat Észak – Nyugat Magyarországon hagytuk abba, most pedig a déli határvidék, azon belül pedig Mezőhegyes felé vesszük az irányt.

Kunfakó, a 21. század családi lova

Farkaskútvölgy a Cserhát szívében, a világörökség részét képező Hollókő és Felsőtold között helyezkedik el, és többek között a kunfakó lófajta egyik tenyészállomása.

Dallos Gyula miniszteri biztos marad

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter meghosszabbította Dallos Gyula örökös magyar bajnok miniszteri biztosi kinevezését.