A spanyolországi lótenyésztés hanyatlása után – a kijelölt célok minél magasabb szintű megvalósítása érdekében – a korabeli Európa mértékadó állományaiból, így Olaszországból – Polesine, Nápoly –, Dániából, Németországból és Csehországból – Kladruby Királyi Ménes – hoztak méneket és kancákat, mely stratégia eredményeképpen a századfordulóra már kialakult a nyolc klasszikus vérvonalból öt: a Pluto, a Conversano, a Favory, a Maestoso és a Neapolitano. Az 1800-as évek elejére Lipizza sem tudta már magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyész-hatású fajtájától az arabtól. Ekképpen vált a hatodik – eredeti –törzs alapítójává a Schwarzenberg herceg által 1811-ben elletett, eredeti arab ősöktől származó Siglavy.

A magyar lipicai

A fajta története a napóleoni háborúk alatt fonódott össze szorosan hazánkkal. Az idegen kézre jutás félelme miatt gyakran menekülésre kényszerült a törzsménes, s ezen evakuációk célállomása gyakran Magyarország volt. 1809-1815 között összesen hat évet töltöttek nálunk, a távozáskor pedig hátra maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. Szintén e korszakra datálható, hogy gróf Bethlen Pál Bonchidáról vásárolt saját tenyészete számára néhányat az épp akkor odaérkezett eredeti spanyol lovak közül.

A Jankovich – Bésán család Szlavóniában, Terezovácban működtetett lipicai tenyészetet: itt, egy eredeti spanyol kanca és a Favory ág Tulipán nevű ménjének keresztezésével jött világra az a csikó, aki később alapító egyedként vonult be a fajta történetébe. Az Incitato és a Tulipán fenntartásra manapság azért okoz manapság nagyobb nehézséget a szakembereknek, mivel míg az összes többit világszerte tenyésztik, ezek jórészt csak Horvátországban, Romániában, Szerbiában Magyarországon találhatóak meg.

Alapvetően az egyes országok által tenyésztett állományok – a tenyészcél érdekében végzett szelekció hatására – küllemükben egymástól némileg eltérnek, de tekintve, hogy megközelítőleg kétszáz éve történt utoljára átütő arab cseppvérkeresztezés, konszolidált fajtának számít.

A világháborúktól napjainkig

A közel hét évtizedes mezőhegyesi tenyésztés és tartás keretei között – az ott meglévő „röghatás” következtében – bizonyos módon elkezdett átalakulni a fajtajelleg. A nagy termőképességű talajjal és a bő termést ugyancsak elősegítő klímával rendelkező alföldi vidéken a lovak rámásodtak, s egyúttal veszítettek szervezeti szilárdságukból. A változás korántsem volt előnyös. A probléma feloldására született az a döntés, hogy átvitték őket az – Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása után –, 1874-ben létesült fogarasi állami ménes-uradalomba, az erdélyi Alsószombatfalvára, ami a mai napig a lipicai egyik legmagasabb egyedszámát gondozó telepe.