Az állományban lévő minden egyes tenyészsertést és a kiszállításra kerülő hízósertéseket kötelesek vagyunk egyedi krotáliával ellátni. Az önálló tenyészet vezetőjeként a krotáliák megrendelése – az erre vonatkozó ENAR-űrlap kitöltésének segítségével – és behelyezése a saját feladatunk. Az Ügyfélkap+ segítségével a Nébih oldaláról bejelentkezhetünk az ENAR-ügyintézéshez, így biztosítva személyes hozzáférésünket a bennünket érintő ügyekhez.

Állattartó nyilatkozata és Állatorvosi bizonyítványt az állatorvos állítja ki (a sertések esetében szállítólevél is szükséges, ami önálló tenyészet esetében nem az állatorvos kötelezettsége, hanem az önálló tenyészet vezetőjéé).
Szállítólevéltömböt az ENAR-űrlapok végén, a Nyomtatvány-logisztika címszó alatt található Nyomtatvány igény bejelentő lap kitöltésével rendelhetünk, mely ENAR-kapcsolattartóként már a mi feladatunk és nem pedig az állatorvosé.
A sertés-szállítólevél száma 2611, melyet a megrendelni kívánt bizonylat típusához kell beírnunk. A kitöltött szállítólevelek első példányát – a fehéret – kötelességünk továbbítani a Nébih felé.
A sertésállomány nyilvántartásán kívül természetesen ennél az állatfajnál is ajánlott a különféle kiegészítő dokumentáció alapos vezetése, mint például a rovar- és rágcsálóirtásra vonatkozó napló vezetése, csapdák folyamatos ellenőrzése, rovarfogók rendszeres cseréje.
Illetve a tenyészsertéseket kötelesek a tartók évente egyszer vérvételeztetni. Ennek menete – önálló tenyészet esetében –, hogy felkeresünk egy állatorvost, aki elvégzi a vérvételt, beküldi a laboratóriumba a mintákat, majd rendelkezésünkre bocsátja a vizsgálati eredményt.
Vizsgálandó betegségek: PRRS (ELISA), Aujeszky-betegség (gB ELISA), Brucella suis (ELISA) és Leptospira pomona, Leptospira hyos (szerotípus agglutinációs) vizsgálatainak negatív eredményt kell adniuk. A kézhez vett vérvizsgálati eredményekkel fel kell keresni az illetékes hatósági állatorvost, aki kiállítja számunkra – természetesen negatív véreredmény esetén – a mentességi igazolást, melynek hatálya egy év. A vérvételhez igénybe vehetjük a 148-as támogatást – akárcsak a szarvasmarháknál –, így csupán a vizsgálat költségeinek áfatartalmát vagyunk kötelesek kifizetni.
Aki pedig szeretne többet megtudni a sertés-ENAR bizonylatainak használatához, annak ajánlom figyelmébe a Nébih honlapjáról letölthető útmutatót, mely az önálló tenyészetek ENAR-felelősei részére íródott, és részletesen tartalmazza az egyes űrlapok kitöltéséhez szükséges tudnivalókat. Az ENAR-nyilvántartás a kötelezettségünk, ám nem teljesíthetetlen feladat, csupán egy kis türelem és idő szükséges hozzá.