A hazai kétéltűek közül elsősorban a foltos szalamandrát veszélyezteti a patakok kiszáradása. A hegy- és dombvidéki faj legfontosabb szaporodóhelyei a patakok és források. Lárváinak nagy része csak a nyár második felében alakul át, így az utóbbi évek aszályai sok kisebb vízfolyásban meghiúsították a faj szaporodását.

A természetes mederviszonyok és a természetes vízparti növényzet képesek mérsékelni a kiszáradás hatásait. A szabályozatlan patakok medrében kialakulnak olyan mélyedések, amelyekben a folyás megszűnte után még hosszú ideig (akár hónapokig) megmarad a víz, és ezek menedéket nyújtanak a vízi élőlényeknek. Ha erdő kíséri a vízfolyást, annak árnyékoló hatása szintén a teljes kiszáradás ellenében hat. A mélyedésekben megmaradó víz hőmérséklete, oldott oxigénszintje meghatározó abban, hogy a szűkebb tűrésű állatok átvészelik-e a számukra kedvezőtlen időszakot. Problémát jelent azonban, hogy a hazánkban extrém egyedszámot elért nagyvadfajok is igénybe veszik és dagonyákká változtatják a mederben fennmaradó vízfoltokat, így még nehezebbé válik a vízi élővilág túlélése.

A klímaváltozás globális probléma, hatásainak mérséklésére azonban regionális és helyi szinten is lépéseket kell tennünk. A területhasználat átalakítható úgy, hogy növekedjen a táj vízvisszatartó képessége, így a patakok vízjárása is kiegyenlítettebbé válhat. A vízügyi kezelés során a természetesebb mederviszonyok és a hosszirányú átjárhatóság visszaállításával jelentősen növelhetjük az élővilág túlélési lehetőségeit. Az erdészeti ágazat a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok bevezetésével, a forrásokat és vízfolyásokat körülvevő állományok kíméletével akadályozhatja, lassíthatja a kiszáradást.

Harmos Krisztián
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Kovács Tibor
MNMKK MTM Mátra Múzeuma

A fotók a szerzők felvételei