Lényeges, hogy az alanyválasztást összehangoljuk a növekedési erélyt befolyásoló egyéb tényezőkkel, mint a talaj, a tápanyag-utánpótlási és talajápolási eljárások, és ezzel együtt a metszéssel, a terméstervezéssel, hogy a lehető legjobb eredményt, termésmennyiséget és minőséget érjünk el.
Az alanyok növekedése
Az alanyok növekedési erélyének ismerete hatékony és fontos eszköz az egyéb tényezők (pl. csapadék, aszály, tápanyagfelvétel stb.) negatív hatásainak ellensúlyozására. Egy alany különösen erős vagy nagyon gyenge növekedése tehát elvileg nem jó vagy rossz tulajdonság, hanem az egyedi esettől függően kívánatos vagy nemkívánatos tulajdonság.
Az alany kiválasztásánál a másik legfontosabb szempont az adott termőhelyhez, talajhoz való alkalmasság, ebből a szempontból a mésztartalom, a talaj típusa és a víztározó kapacitása határozza meg az irányt. Emellett nagy jelentősége van még a víz- és tápanyagfelvevő képességnek is.
Egyrészt ne legyenek erőteljes növekedésűek, másrészt legyenek nagyon jó szárazságtűrők, ugyanakkor ne fejezzék be túl későn a vegetatív növekedést, és ez ne legyen káros hatással a termésrothadásra.
Több mint 100 éve ismertek a Vitis rupestris-szel végzett keresztezésekből származó alanyok (Richter 110, 1103 Paulsen, 140 Ruggeri), amelyek száraz termőhelyeken való sajátos gyökeresedési viselkedésük miatt jobbak a Vitis berladieri x Vitis riparia keresztezéseknél. Hátrányuk azonban, hogy változó mértékben késleltetik a szőlő és a vessző beérését.
Mi az a levélfiloxéra?
Európában azért oltjuk amerikai szőlőfajokból nemesített alanyokra a nems fajtákat, hogy megvédjük a filoxéra, más néven szőlőgyökértetű károsításától. A kártevő Amerikából származik, nem véletlen, hogy a helyi szőlőfajok (Vitis riparia, Vitis rupestris) ellenállók vele szemben.
A filoxéra teljes, két évig tartó életciklusa során megjárja a teljes szőlőnövényt a gyökerétől a lombjáig, közben több nemzedék váltja egymást. A körforgás a gyökéren telelő nőstényekkel kezdődik, amelyek szűznemzéssel szaporodnak és ugyancsak a gyökéren élő utódokat hoznak létre.
Ezek már olyan tojásokat raknak, amelyekből ivaros szaporodásra képes hímek és nőstények fejlődnek. Az ivaros utódok párosodnak, a nőstények pedig áttelelő tojásokat raknak a tőke kéregrepedéseibe. Ezzel az első év végére értünk.
A következő év tavaszán kikelő lárvák a levélre másznak és jellegzetes gubacsokat alakítanak ki. Megint szűznemzéssel szaporodnak tovább a nyár folyamán, és idővel kialakulnak a gyökérlakó alakok, amelyek aztán a gyökerekre húzódnak.
