Sorozatunk záró cikkében – zalai lány lévén – a szívemnek legkedvesebb tájegységgel szeretném megismertetni az olvasót. Legfiatalabb nemzeti parkunk 2002. március elsején jött létre 43 935 hektár összterületen, mely teljes egészében Natura2000-res védettséget élvez, ezen belül pedig 3104 hektár fokozottan védett besorolást kapott. A park magában foglalja az Őrséget, Vendvidéket, a Rába folyó völgyét és a Szentgyörgyvölgy környékét. Központi irodája Őriszentpéteren található, címerállata a siketfajd.
Ez a geológiailag változatos régió az egyetlen olyan tájegysége hazánknak, amely a honfoglalás óta folyamatosan lakott terület. Errefelé nem várakat építettek, hanem erődszerű templomokat, amelyek szükség esetén megvédték a lakosságot a betörő rabló hordáktól. Ilyen a Veleméri Árpád-kori templom is.
Az itt letelepedő családok eredetileg a határőrzést kapták feladatul, ennek és az irtásváltó gazdálkodásnak köszönhetően alakult ki a szokatlannak tűnő szeres építkezés.
A szerek néhány házból és gazdasági épületekből álló, nem körülkerített településrészek. Körülbelül 2-8 szer alkot községet, ezek közül legismertebb talán Szalafő és Őriszentpéter.
A Szalafő-Pityerszeri skanzen különlegessége, hogy épületei eredeti helyükön állnak.
A jégkorszak végén jelentek meg
A Pinka patak és a Rába összefolyásánál milliónyi tavaszi tőzike virít, a hideg vizű patakok mentén dús füvű, nedves láprétek alakultak ki.
Ezek még a jégkorszak végén jelentek meg, és azóta is őrzik jellegzetes reliktum növényekből álló élővilágukat. Ilyen növények a kockás liliom, szibériai nőszirom, zergeboglár, sárga sásliliom, vagy a gyapjúsás.
Ezek a láprétek nemcsak a különleges növényvilág fennmaradásának kedveznek, hanem a tőzeg kialakulásnak is.
A természet vette birtokba a vízfelületeket
Ezek a területek nyújtanak életteret több tőzegmohafajnak és a kereklevelű harmatfűnek, amely az egyik legismertebb húsevő növényünk. A szőcei tőzegmohás lápréten egy igen különleges reliktum növény is díszlik, a tőzegeper.
Napi szintű használatuk visszaesésével a természet vette birtokba ezeket a vízfelületeket, így a védett gőtefajok közül a pettyes gőte, az alpesi és a dunai tarajosgőte, valamint békák és szitakötők számára szolgálnak szaporodó- és búvóhelyül.
Nagy eszmei értéket képvisel a vérfűboglárka: ez a lepkefajunk monofág, így tápnövénye kizárólag az őszi vérfű. Petéjét egyenesen a virágra rakja, majd a kikelő lárva egy szövedékszálon a talajra ereszti magát. Innen bütyköshangyafajok gondozásában nevelkedik tovább, és a bebábozódás is a bolyon belül történik meg, esetenként 22-23 hónap alatt.
