Hogyan tudjuk könnyebben elviselni a kánikulát? Néhány ügyes praktikával sokkal elviselhetőbbé tudjuk tenni ezt az időszakot önmagunk számára. Vegyük is számba ezeket.
Hidratáljunk okosan
Testünk naponta 1,5-3 liter vizet veszít párologtatás, vizeletürítés és légzés során. Nyáron, nagy melegben, illetve fokozott erőkifejtés hatására a veszteség még ennél is több lehet. Ezt a mennyiséget feltétlenül pótolnunk kell, mert a víz nélkülözhetetlen a szervezetünk működése szempontjából.
Szükséges többek között az agyműködéshez, a vértérfogat fenntartásához, az emésztéshez, a méregtelenítéshez és a hűtéshez. Ha lecsökken a víztartalmunk, kellemetlen tüneteket tapasztalhatunk, mint például hogy lelassul az anyagcserénk, kisebb hatásfokon zajlanak a biokémiai átalakulási folyamataink, tompaságot érzünk, megfájdul a fejünk, csökken az energiaszintünk, romlik a koncentrálóképességünk, illetve megemelkedik a testhőmérsékletünk.
Mindig legyen nálunk víz
Ha el kell mennünk, vigyünk magunkkal egy palack vizet, hogy útközben is tudjunk kortyolgatni. Otthon, illetve a munkahelyünkön töltsük mindig tele a poharunkat, hogy minél gyakrabban ihassunk néhány kortyot.
Többször keveset
Egyszerre nem kell egy egész pohár vizet meginnunk, az túl nagy megterhelést jelentene a szervezetnek. Kisebb adagokban, de rendszeresen hidratáljunk.
Pótoljuk az ásványokat
Az izzadással nemcsak vizet veszítünk, hanem elektrolitokat is. Ennél fogva helyesebb, ha olyan folyadékokat is fogyasztunk, amelyekkel vissza tudjuk pótolni az elvesztett ásványokat. A növényekben található a legtisztább és legélőbb víz. A nyers zöldségek, és gyümölcsök, illetve a belőlük nyert levek fogyasztása a legtökéletesebb módja a hidratálásnak. Az uborka, a paradicsom, a szárzeller, a dinnyefélék, a szőlő, az őszibarack, stb. kiváló víz-, ásványi anyag, és nyomelemforrások. Ha nincs módunk belőlük levet préselni, legalább fogyasszuk el őket nyersen, együnk egy salátát, vagy dobjunk néhány citrom- vagy uborkaszeletet a vizünkbe.
A változatosság gyönyörködtet

A víz kissé unalmassá tud válni egy idő, illetve néhány liter után, viszont akkor is szükséges folytatnunk a hidratálást, amikor a tiszta vizet már nem igazán kívánjuk. Ezért nagyszerűek a gyümölcsök, a frissen préselt levek, illetve a teák. Olyan teát válasszunk, amihez nem kell sok cukor, mert a gyorscukor miatt elkezd ugrálni a vércukorszintünk, ami elég zavaró tud lenni, mellesleg egészségtelen is. Például a kellemesen édeskés ízű rooibos és honeybush nem igényel további édesítést. De pompás egy-egy csésze citromfű-, menta- vagy kamillatea is.