Ha a szarvasmarhát természete szerint tartjuk, ahová az extenzív tartásmódú húsmarhák sorolhatók a leginkább, a borjak nemcsak anyjukkal, hanem a csoport más nőstényeivel, kortársaival is szoros kapcsolatot alakíthatnak ki. A tehenek részéről jelentkező társas viselkedések a következők szerint csoportosíthatóak:
- Borjak őrzése: mivel az ellések általában közel egy időben történnek, így a borjak kora is közel azonos egy gulyán belül. A első három héten a borjak keveset, vagy egyáltalán nem legelnek, és a következő hónapokban is hamarabb laknak jól és fekszenek le úgynevezett borjúóvodákat (créche) létrehozva. Ilyenkor egyes tehenek a borja közelében maradnak, így a többi felnőtt állat tovább legelhet nyugodtan.
- Borjak tisztogatása: időnkét megfigyelhető, hogy a tehén nem csak a saját borját nyalja, ezzel is segítve az idegen borjú higiéniáját, szociális kötődését.
- Borjak szociális tanulása: az idősebb borjak nemcsak anyjuktól, hanem más felnőtt állatoktól is elsajátíthatnak viselkedésmintákat, például a ragadozó észlelése, gondozóval való közös munka megtanulása, az itató helyének ismerete.
- Borjak szoptatása: ez a kapcsolati elem a legerősebb az összes közül. Mivel a tehén számára energiába kerül az utód táplálása, miközben már benne is fejlődhet a következő generáció, alapvetően ,,spórol” az energiával, így saját utódján kívül nem szoptat más, idegen borjakat. Ezt szülő– utód konfliktusnak nevezzük. Lóféléknél a vemhes kanca hamarabb választja le (függetlenül az optimális tartástól) utódját ilyenkor. Tehén esetében, ahogy idősödik, értékesebbek lesznek az utódai, így jobban táplálja azt. A konfliktus abból ered, hogy az utódnak is vannak igényei. Az utód célja a lehető legtöbb befektetés megszerzése az anya részétől, miközben a tehén célja a befektetés megosztása. Az anya számára a hím utód értékesebb, mivel DNS-ét nagy számban tudja tovább örökíteni. Ez alól a bivalyok viselkedése jelentősen eltér.
Dajkásítás főbb jellemzői között említendő a csoportos szaporodási viselkedés, mivel több tehén ugyanabban az időszakban ellik, főleg, ha ezt a tartás megkívánja, az ember mesterségesen meghatározza a bikák időszakos tehenekkel való együttlétével. Ez növeli a borjak túlélési esélyét és elősegíti a dajkásítást, mivel egyes tehenek különösen toleránsak más borjakkal szemben, így hajlandók azokat szoptatni, különösen akkor, ha a sajátja valamiért elhullott. A borjú részéről (allosuckling) is jelentkezhet szándék arra, hogy idegen tehén dajkásítsa őt, ez akkor jelentkezik, ha a biológiai anyjának alig van, vagy egyáltalán nincs teje, vagy ha a tehén elhullott. Ekkor a borjú próbál más teheneket szopni, és ha talál olyat, aki ezt eltűri, akkor a dajkásítás kialakulhat. Ez főleg akkor lehetséges, ha a tehén hormonálisan fogékony, nemrég ellett és nagy tejhozamú. Míg szürke marha esetében ez nehezebben, addig a bivalynál ez könnyebben végbemenő folyamat.
A tehenek a borjaikat elsősorban egyedi szaga, hangja és látványa alapján azonosítják. Ebből is a legerősebb inger az egyedi szag. Innen eredhet a ,,téves” dajkásítás is. Mit is értünk ez alatt? Azt nevezzük ,,téves” dajkásításnak, amikor a tehén borja él, egészséges, de nem foglalkozik vele, hanem más idegen ivadékot szeretne gondozni, akinek viszont él az anyja, aki gondozza. Mikor, hogyan és miért alakul ki ez a téves dajkásítás?
Mivel öt perc elegendő a tehénnek, hogy rögzítse a borjú egyedi szagát, nem a saját borja lesz érdekes, még akkor sem, ha megelli, és egy pillanatra megszagolja, hanem a már korábban szagolt idegen borjúé. Azt követi, nyalja, orron át vokalizál neki, majd a borjú el is kezdi szopni. Ilyenkor minél hamarabb közbe kell avatkoznia a gazdálkodónak, és az ellett tehenet a saját borjával 24 órára külön kell zárni. Ennyi idő általában elegendő a tévesen kialakult kapcsolat felülírására, tehát a tehén elkezdi gondozni saját borját és ez a kapcsolat a választásig fixálódik.
