0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Dajkatehenek: egy borjú, több anya, gazdasági előnyökkel

Az utódgondozás megosztása nemcsak az állatok jóllétét javítja, hanem betekintést nyújt abba, hogyan működik a szociális tanulás, a kapcsolatok és a közösség az állatvilágban.

Milyen különbségek fedezhetőek fel az alloparentális gondozás terén a bivalyoknál?

Az alloparentális gondozás témájában a korábban leírtak ugyan mindegyik viselkedési eleme jellemzően megjelenik, de fokozottabban van jelen. A bivalyok szorosan, egymás mellett legelnek, fekszenek, náluk a dajkásítás másként jelenik meg. A tehenek közel fele folyamatosan több utódot is szoptathat, sőt, nem ritkán tehén is szopja az épp szoptató tehenet. A bivaly a világ tejtermelésében jelentős százalékkal bír, ennek ellenére kolosztrumát eddig kevesen vizsgálták, főleg extenzív tartásmód mellett. Általánosan elmondható, hogy a bivalyfarmokon az utódelhullás 10 és 20 százalék közötti, ez az arány 40 százalékot is elérheti, ha az állatokat az optimálistól eltérő körülmények között tartják. A jó minőségű kolosztrum a borjak passzív immunitásának alapja. A Tiszatáj Közalapítvány Szamárháti tanyájánál 2022–2024 között 55 bivalytól vettünk kolosztrummintát ellés után.

Megfigyeltük, hogy egyes tehenek (51%) annak ellenére szoptatnak idegen ivadékot vagy másik tehenet, hogy borjaikat már hónapokkal előtte leválasztottuk. Ennek köszönhetően nincs szárazon állási idejük.

Digitális Brix Refraktométer segítségével határoztuk meg a kolosztrum minőségét. Azon egyedeknél, melyeknél volt ténylegesen szárazon állási idő, kolosztrumuk kiváló, átlagosan 25,23 százalék-Brix volt. Azon egyedeknél, melyek folyamatosan szoptattak, kolosztrumok rossz minőségű volt, átlagosan 16,5 százalék-Brix. A 7. paritással rendelkező bivalytehenek (N=7) kolosztrumában mért immunglobulin-szint volt a leggyengébb, 16,4 százalék-Brix. A jó minőségű kolosztrum 18-23 százalékos Brix-értéknek felel meg, a 18 százaléknál alacsonyabb értéket rossz minőségű kolosztrumnak minősítik.

Bivalyoknál nagyon erős a szociális háló
Bivalyoknál nagyon erős a szociális háló

A telepen a nyári–őszi időszakban a frissen ellő bivalytehenek a borjaikkal 21 napra elkülönítőbe kerülnek, és utána térnek vissza a gulyába. Télen az istállótartás miatt ez máshogy történt. A bivalytehén és borja az ellést követő 3. nap már az istállóban, a gulyával voltak. Ilyenkor a borjas tehenek egy része nemcsak a borjaikat, hanem idegen, sajátjánál idősebb borjakat és más teheneket is szoptathatnak, viszont a fiatal borjú még a veszteségeket nem tudja kompenzálni egyéb takarmánnyal, így legyengül, megbetegszik és/vagy elpusztul. A 2023/2024-es ellési szezonban a frissen ellett teheneket borjaikkal elkülönítőbe tettük adatgyűjtés céljából három napra, majd ezt követően kiscsoportos (3-5 tehén, borjú) tartásba kerültek még 18 napig. A kiscsoportos tartáskor a borjak kora közel azonos volt pár nap eltéréssel. A borjak, amint betöltötték a 21 napos kort, bekerültek az istállóba a többi, idősebb bivalyborjak közé. Ekkor ugyan szintén tapasztalunk a tehenek részéről idegen, idősebb borjú szoptatását, de a borja az így adódó veszteségeket takarmánnyal (réti széna, lucerna széna) tudta kompenzálni.

A tartástechnológia kis módosításával az első 21 napban történt elhullást sikerült 28 százalékról 3,5 százalékra (téli időszakra vetítve 0%) csökkenteni, plusz anyagi ráfordítás nélkül.

Az időjárási viszonyok a két ellési szezonban közel azonosak voltak. A bivalyok esetében az úgynevezett alloparentális gondozás viselkedési elem erőteljesen jelenik meg, ez okozhat sűrűbb tartási körülmények között magas utódelhullást.

Összességében elmondható, hogy az alloparentális viselkedés az extenzív szarvasmarhák esetében egy természetes folyamat. Ennek lehetnek gazdasági előnyei is, de mindenképpen elemezni kell az adott tartáskörülményt, a fajtahatást és a kiváltó ingert. ,,A gazda szeme hizlalja a jószágot!” mondás jelen esetben nagyon igaz.

Lenner Ádám
Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola
PhD. hallgató

Ez is érdekelheti:

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: