Általában meleg, száraz mikroklímájú területeken, a tengerszint felett 250-450 méteres magasságban alakulnak ki. Ismerkedjünk meg velük kicsit részletesebben is, és a hozzájuk kapcsolódó gombavilággal.

Az összes erdőterületünk mintegy harmadát képviselő erdőtípus fái egymástól távol állnak, hiszen mindkét jellemző fafajnak kiterjedt gyökérzete van. A lombkoronaszintjük 15-25 m magasságban helyezkedik el, lombjuk ritkás, így az erdők alja is világos, ami nagy fajgazdagságot tesz lehetővé cserje- és gyepszinten. Az aljnövényzetben leggyakrabban megjelenő fajok között számon tartható a galagonya, vadrózsa, som és kökény is.

A csertölgy (Quercus cerris) hazánkban őshonos, gyakorinak mondható fafaj. 25-30 m-es magasságot is elér, törzséről ismerhető fel a legkönnyebben: kérge mélyen, barázdáltan repedezett, szürkésfekete színű, a bordák között vörösbarnán csíkos. A kemény teleket nehezen bírja, fagy hatására törzsén úgynevezett fagylécek alakulnak ki. Lombkoronája széles, félgömb vagy gömb alakú, ágai szétterülők. Levelei fényes sötétzöldek, bőrneműek, durva tapintásúak, levélkaréjai csúcsban végződnek. Termései 2-3 cm szélesek és kupacsai egyedülálló módon bozontosak. Fontos kapcsolatban él a nagy szarvasbogárral, hiszen a bogár lárvái akár öt évig is a gyökerei közt élnek és fejlődnek.

Levelei jellegzetesen páratlanul szárnyasan karéjosak, lekerekítettek, levélnyelük hosszú. Sima kupacsú makkjai szinte kocsány nélkül ülnek a hajtásokon. Kérge sötétbarna, repedezett. A kocsánytalan tölgy legnagyobb példányai igen tekintélyes, terebélyes fává nőhetnek, törzsük körmérete meghaladhatja az öt métert is. Emiatt gyakran kerültek bele népi legendáriumainkba, meséinkbe: Zelk Zoltán például A tölgyfa születésnapja című írásában örökítette meg. A tölgyfák kérge tannint tartalmaz, emiatt régen bőr cserzésére használták, nevével ellentétben nem a csertölgyet, hanem leginkább a kocsánytalan tölgyet.