Régebben hétvégi méhész voltam, aki a méheket csak hétvégén látta a városi hétköznapi munka miatt. Kertészkedtem is ott, kihasználva a hétvégéimet, így nem töltöttem minden időmet a méhekkel. Egyszer, amikor tavasszal veteményeztem, észrevettem egy csoport házi méhet, amelyek a csupasz földön, a lejtő oldalán szipókázták a kiszivárgó nedvességet. Nem vízfolyás, még csak nem is csordogálás volt, csak víz, amely éppen csak fényessé tette a talajfelszínt. Ez a hely körülbelül 100 méterre volt a kaptáraktól, és a lejtő alján további 20 méterre egy természetes tótól. Akkoriban külön nem biztosítottam vizet a méheknek, mert úgy gondoltam, hogy ez a tó elegendő és könnyen elérhető számukra.

Érdekes módon, ahogy az időjárás melegedett, és felszáradt a talajfelszín, a méhek nem váltottak át a közeli tóra, ahogy vártam, bár a tó elégséges nyílt vízfelülettel, ugyanakkor sekélyes részekkel és benne mindenféle vízen úszó törmelékkel, növényzettel volt teli, rengeteg alkalmat kínálva a vízhez való biztonságos hozzáféréshez. Ehelyett a kerti fészer ereszcsatornájára váltottak át, ami az ellenkező irányba esett.

Ám egyszer az eresz is kiszáradt, és továbbra sem gondoltam a vízutánpótlásra, mert arra számítottam, hogy a méhek végül mégiscsak a tóhoz mennek, ahogy fentebb említettem. De nem így történt.

A következő hétvégén panaszt kaptam, mert a méheim elmentek a szomszédokhoz, akik több száz méterre voltak. Most már nem volt más választásom, mint megpróbálni elcsalogatni onnan őket. Ugyanazt tettem, mint sokan közülünk: felállítottam egy vízzel teli gyerekmedencét, benne néhány úszó fadarabbal, körülbelül húsz-egynéhány méterre a kaptáraktól. A méhek azonban rá sem hederítettek.

Végső megoldásként kevertem egy kis cukrot is az ivóvízbe, hogy vonzóbbá tegyem számukra. Hamarosan felfedezték, de etetőként kezelték, és továbbra is a szomszédokhoz jártak vízért. Arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen befolyásolni a méheket, ha ők valami mást vettek a fejükbe.

Azon a nyáron meglátogattam DR. SZABÓ TIBORt, a jól ismert, egykori kanadai méh­kutatót, hogy vegyek tőle néhány méh­anyát. Kértem a tanácsát: hogyan csalogassam a méheket a saját vízforrásomhoz. Azt javasolta, hogy töltsem fel a medencét közönséges tőzegmohával, és nedvesítsem meg, ahelyett hogy csak vizet adnék nekik.

Amikor hazamentem, ugyanezt tettem én is. Csak egy tenyérnyi lyukat hagytam a sarokban, hogy lássam a medence tényleges vízszintjét, mivel nem voltam ott a hét folyamán. A méhek hamarosan rákaptak az új vízforrásra.