A tőzegmohának számos előnye van bármely más szerves anyaggal szemben. Soha nem rothad el, nem erjed meg. Gondoljunk csak bele: mielőtt a tőzeget kibányászták, évezredekig víz alatt vagy nedves környezetben volt, és semmi sem történt vele. Bármi más, például a frissen tépett-vágott zöld fű, falevelek, széna, faforgács, mind erjedni vagy rothadni kezd, különösen nyári melegben, egy hétig sem bírják ki vízromlás nélkül.

A kertészetben a tőzegmoha számos keresett tulajdonsággal rendelkezik hajtató-termesztő közegként. Javítja a talajszerkezetet, növeli a talaj megtartóképességét. Kevésbé ismert, hogy a tőzegmoha növeli a kationcsere-kapacitást, megtartja az ásványi anyagokat, felveszi a kationokat, például a kalciumot és a magnéziumot, és hidrogénionokat szabadít fel.

Ami a tőzegmohát illeti, két típusa van: savas és lúgos. A csomagolózsák nemigen utal erre, de a Sphagnum tőzegmoha meglehetősen savas, pH-ja < 4,5. Az ilyen savas lápok (tőzegmoha-lerakódásokkal) történelmi hosszúságú ideig képesek megőrizni a szerves anyagokat (beleértve az emberi maradványokat is, az antropológusok nagy megelégedésére). Élelmiszer-tartósítószerként is használták – 2 ezer éves vajas és disznózsíros edényeket találtak jól megőrzött tartalommal. A tőzegmohát évszázadok óta sebkötözőként is alkalmazták, egészen az első világháborúig. Mivel nedvszívó és rendkívül savas, gátolja a baktériumok és gombák szaporodását.

A méheket nagyon vonzzák az ilyen, hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyagok, gondoljunk csak a propoliszgyűjtésre. Lehet, hogy ezek a tulajdonságok teszik a tőzegmohát vonzóbbá a méhek számára.

Vannak bizonyos dolgok, amelyeket nehéz megmagyarázni. Az egyik nyilvánvaló különbség a víz keménysége. Az ereszben levő esővíz lágy, sőt enyhén savas, ellentétben a kút vagy az említett tó vizével, amely sokkal keményebb és lúgosabb, mivel környezetemben mészkő az alapkőzet. Már csak a fizikai különbségek is sokkal bonyolultabbak lehetnek, nem is beszélve a többi tényezőről.