Mind a klímaváltozás, mind az ökológiai irányelvek erősödése felveti azt a kérdést, hogyan tudjuk a növényt megfelelő mennyiségű tápanyaggal ellátni úgy, hogy a növény–talaj–környezet–klíma között fennálló egyensúly megmaradjon, és ne legyen egyik oldalról sem negatív hatása a beavatkozásnak.
A tápanyagok elérhetősége és felvehetősége függ a talaj vízháztartásától, a gyökerezési mélységtől, az alapkőzettől, a talajszerkezettől és a biológiai talajaktivitástól. Mindezek nagymértékben meghatározzák a talaj–növény kapcsolatot. A talaj szervesanyag-tartalmának növelése meghatározó a talaj termőképességének megőrzésében.
A szervesanyag-gazdálkodás
Különösen érvényes ez a szőlőültetvényekre, ahol hosszú távon kedvező talajviszonyokat kell fenntartani. A talaj szervesanyag-tartalma nem csupán tápanyagforrás, hanem számottevő módon befolyásolja a talaj fizikai és biológiai, és ezen belül a vízgazdálkodási sajátosságait is.
A szervesanyag-gazdálkodás nem korlátozódik kizárólag a szerves trágyázásra, ide tartozik minden biomasszaforrás, ami a termesztés során melléktermékként szerepel. A talaj nemcsak közeg, amiben a növények nőnek, hanem a Föld leggazdagabb élőhelye is egyben. A talajok adnak otthont az ismert élőlényfajok több mint felének, de nem elhanyagolható az sem, hogy több szenet tárol, mint a légkör.
A talaj szerves széntartalma leginkább a rajta élő növények által növekedhet. Az elpusztult növényi részek talajba kerülésével és humuszosodásával nemcsak a széntartalom növekszik, hanem a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai is megváltoznak, ezáltal vízgazdálkodási tulajdonságai és termékenysége is kedvezőbbé válik. A humusztartalom kismértékű növekedése is eltávolíthatja az éghajlat szempontjából meghatározó mennyiségű CO2-t a légkörből.
A humuszról alkotott felfogás
Új kutatási eredmények alapjaiban kérdőjelezik meg a humuszról alkotott jelenlegi felfogásunkat. Az az elképzelés, hogy a humusz a lebomlásnak ellenálló anyagok felhalmozódása következtében jön létre, fokozatosan átadja a helyét annak, hogy a humusz folyamatos lebomlásnak van kitéve. Csak a talajaggregátumokban és az úgynevezett agyag-humusz komplexekben védett a szerves anyag a mikrobiális lebomlással szemben. A kialakuló paradigmaváltásnak a növénytermesztésre is közvetlen hatásai vannak.
A talajban a szerves anyagok állandó átalakulásban vannak. A klasszikus humuszelmélet szerint a humusz a talajban és a talajon lévő összes elhalt növényi és állati maradvány, valamint ezek szerves átalakulási termékeinek összessége.
A különféle humuszanyagok minőségét, a stabil és a kevésbé stabil humusz egymáshoz viszonyított arányát az szabja meg, hogy a humuszképződés és a szerves anyagok lebomlása milyen mértékben érvényesülhet. A humusz könnyen lebomló (alacsony C/N arányú, kevés lignintartalmú), mikrobiális lebomlásnak kitett részét klasszikusan táphumusznak nevezik. A mikrobiális bomlási és átalakulási folyamatok során létrejövő humuszanyagok (magas C/N arányú vagy nagy lignintartalmú szerves anyagok) alkotják az állandó humuszt.
