Támogatások, pályázatok
Nemrégiben jelent meg a KAP-eljárásrend jogszabályi tervezete, amely jelentős segítséget ad a gazdasághoz tartozó támogatások és pályázatok átadásához. Új eleme, hogy a gazdaságátadás már kifejezetten nevesítve van a jogutódlási esetek között, ami egy jóval gördülékenyebb kötelezettségátadást tesz majd lehetővé.
A teendő annyi lesz, hogy a gazdaság átvevőjének egy kérelmet kell benyújtania az irányító hatóság részére, amihez természetesen mellékelni kell majd a már megkötött és jóváhagyott gazdaságátadási szerződést is. A hatóság azt vizsgálja majd, hogy a jogutód megfelel-e a pályázat jogosultsági feltételeinek, figyelembe véve a feltételek „elvárható teljesítését és a körülmények életszerű változását”.

Gazdaságátadási szerződést főszabály szerint csak a hozzátartozónkkal köthetünk. Van lehetőség ugyan adásvételi szerződést is kötni, sőt tartási vagy akár életjáradéki formában is átengedhetjük a vállalkozásunkat, viszont éppen a családon belüli átadás miatt a legtöbb esetben az ajándékozás jelenti majd a megoldást. Arra viszont van lehetőség, hogy egyazon szerződésben bizonyos vagyonelemeket ingyenesen adnak át, míg másokat (például a gépeket) már ellenérték fejében.
Speciális szabályok vonatkoznak viszont a termőföld átadására, hiszen ajándékozni továbbra is csak közeli hozzátartozók számára lehet majd (függetlenül attól, hogy gazdaságátadási szerződést elvileg egy tágabb kör, a „hozzátartozók” is köthetnek egymással).
Teljessé vált a gazdaságátadás szabályozása
Gazdaságátadási kisokossal segíti a termelőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara