Egy megbolygatott ökoszisztéma ugyanis sosem jó ómen, ezt mutatja meg az Európában élő eurázsiai hódállománnyal való együttélés, adott esetben állománykezelés.
A faj az 1900-as években dübörgő szőrme- és prémiparnak köszönhetően szinte teljesen eltűnt Európából. Húsz évvel később megkezdődött talán az egyik legsikeresebb visszatelepítési program, aminek eredményeként több mint 1 millió egyedre nőtt Európában és Ázsiában a hód állománya. A Kárpát-medencében az intenzív vadászatakor általánosan elterjedt faj volt, az utolsó példánya 1984-ben került terítékre. Legközelebb az ausztriai, Duna menti sikeres telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben, aztán a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet visszatelepítési programja során 234 példányt engedtek szabadon egyebek mellett a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva mentén.
Preferált élőhelyei a legalább két méter magas, kötött talajú (anyagos, löszös), meredek falú, aljnövényzetben gazdag, víz közeli, erdős partszakaszok. Főként a puhafás cserjés növényzetet, lassú folyású, nyugodt vizet kedveli. Tavasszal és nyáron elsősorban vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, míg ősszel, télen a fák kérgét rágja, különösen fűzféléket, nyárfákat kedveli. Gyomortartalom-vizsgálatból korábban 150 lágy szárú és 80 fás szárú növény fogyasztását is kimutatták.
Az eurázsiai hód az emlősök osztályába, a rágcsálók rendjébe, a hódfélék családjába tartozik. Hossza (farokkal együtt) 100-120 centiméter, tömege pedig elérheti akár a 30 kilogrammot is. Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait fogásra használja, csak a hátsó lábakon találhatók úszóhártyák. A faroktőnél lévő mirigyből származó hódpézsmát innen keni szét a testén. Látása nem túl jó, ellentétben hallásával és szaglásával. Levegővétel nélkül 15 percig bírja a víz alatt.
Az eurázsiai hód monogám faj, párzási időszaka januártól áprilisig tart. A nőstények 105-107 napos vemhesség után évente egyszer fialnak. Egy-két utód születik május-júniusban, melyek a szülőkkel maradnak akár négyéves korukig, utána pedig otthonuktól mintegy 25 kilométeres távolságba keresnek maguknak megfelelő életteret a letelepedésre. Vízpartok mellett, néha lápokban territoriálisan élnek, területüket megvédik fajtársaikkal szemben. Veszély esetén farkukat a vízhez csapják, majd a vízbe merülnek. A parttól általában 20-30 méteres sávban mozognak, ritkán merészkednek messzebbre.
