A kezdeti árak biztatóak voltak. Viszont a nyugati betárolt és az áttelelő fajták megjelenése közel egy időre esett, hektikusan változó árak alakultak ki a piacon. Ezek pedig várhatóan a termesztés időzítésében, a fajtatípusok arányában is változásokra késztetnek.
Mivel a hollandok soha ilyen korán nem takarították be a hagymát, a korai jó árakat hamar lenyomták, mivel azt a mennyiséget, ami nem fért el a tárolókban, bekínálták a frisspiacra. Ennek köszönhetően még inkább előtérbe kerülhetnek a hosszabb tenyészidejű, kiváló minőségű, és ezáltal jobban tárolható fajták.
A közelmúltban Muronyban, Bondár Imre gazdálkodó hagymatáblájában tartott tavaszi hagyma fajtabemutatón közel száz gazda jelent meg az ország szinte minden szegletéből. A megjelent érdeklődők nem csak a fajtákat ismerhették meg, hanem több hasznos előadást hallhattak az aktuális piaci helyzetről és az összefogás szükségességéről. A közös ebéd után pedig szűkebb körben cserélhettek eszmét a szakemberek.
– tudtuk meg Bondár Imrétől, aki elmondta, kelés után komoly vihar ritkította meg az állományt. A szakember hozzátette, a mikroszórófejes öntözést a nitrogén hatóanyag kijuttatására is kiválóan alkalmas, mert a műtrágya-szóró sérti a növényállományt. Az öntözésre berendezkedett vállalkozónál ugyan nem okozott gondot a szárazság, ám ez a tapasztalat is megerősíti, hogy az időjárási szélsőségeknek elsősorban a korai hagymák láthatják a kárát, és ez magyarázza, hogy évente 5-10 százalékkal nő az áttelelő hagymák aránya, véli a szakember. Az azonos költséggel termeszthető áttelelő hagyma kockázata kisebb, a június elején kezdődő betakarítása pedig akár augusztus végéig elhúzódhat, azaz a termése még ott van a piacon a korai vetésű fajták szedésekor.