Az AKI által közzétett adatok alapján 2024-ben a gazdálkodók 15,7 milliárd forintot költöttek biológiai termésnövelők beszerzésére, ebből az összértékesítés egyötödét a talajoltó és tarlóbontó (szárbontó) szerek forgalma adta. Bár mennyiségben kis százalékot képviseltek ezen szerek, értékben elérték a 20 százalékot is. Az elsőre költségesnek tűnő kezelés a későbbiekben a termésmennyiség és -minőség növekedésében is kifizetődhet.

Nem vitás, hogy a tarlón maradó szármaradványok óriási szervesanyag készletet hordoznak, ráadásul a forró, aszályos időben védik a talajfelszínt kiszáradástól, a talajban fennmaradó gyökértömegen pedig baktériumok és gombák tömkelegének biztosítja az életfeltételeit. Ha mégis a maradványok beszántása mellett döntünk, jobb ezeket visszaforgatni a földbe, hogy a tápanyagok körforgása biztosítva legyen. Évtizedekig igaz volt a nézet, hogy a szármaradványok a beszántást követően magától lebomlanak. Az elszegényedett talajokban viszont alacsony a természetes mikrobák száma, ezért szükséges mikrobiológiai készítmények alkalmazása a szárbontás elősegítése érdekében. Ezek a készítmények olyan baktériumtörzseket tartalmaznak, amelyek celluláz, xilanáz és más bontóenzimeket termelnek, ezzel elindítva a lebontási folyamatot.

Az irányított tarlóbontás előnyei

A kezelés nélkül beforgatott maradványok lebomlási ideje elhúzódhat, és káros, patogén szervezetek felszaporodásához vezethet. Ezzel szemben az irányított tarlóbontás több előnnyel is jár. Először is lerövidíti a bontási folyamatokhoz szükséges időt, hamarabb táródnak fel a növények számára is felvehető formában a különböző tápanyagok, míg a káros mikroszervezetek életkörülményei korlátozódnak. Igaz, hogy a tarlótbontás nitrogén igényes folyamat, de magát a szár- és gyökérmaradványok lebontását a cellulózbontó baktériumok végzik.