A szocializmus a monokultúrás növénytermesztés útjába álló valamennyi gazdálkodási formát, így a korábban, elsősorban az Alföldön virágzó tanyavilágot ellehetetlenítette. A régi vasúthálózat felszámolása ráadásul elszeparálta a városoktól amúgy is távol eső tanyaközösségeket.

A Duna–Tisza közén, a Kecskeméttől Szegedig húzódó Homokhátságon azonban elszórtan megmaradtak a tanyák, mert az itteni szőlő- és gyümölcskultúrához szükség volt a helyben lakó, hozzáértő gazdákra. Azóta az alföldi tanyavilág hungarikum lett, keresi fennmaradásának lehetőségeit, erre adhat segítséget a nemrég kiírt Tanyafejlesztési Program.

Közel kétszázezren élnek tanyán

Becslések szerint ma közel kétszázezren élnek tanyán Magyarországon, míg a 19. század végén, az 1900-as évek elején ez a szám elérte a nyolcszázezret. A tanyán élők számát azért is nehéz pontosan meghatározni, mert a népszámlálási adatokba a külterületi lakóingatlanokban élők tartoznak bele, vagyis a tanyák mellett a szőlőhegy, a major, a bányászlakások, és az őrbódék is.

A török hódoltság alatt az alföldi aprófalvas településhálózat felégett, a népesség a mezővárosokba menekült, az állataikat pedig a kihalt falvak helyén maradt pusztákon legeltették, ahol télre átmeneti szállásokat alakítottak ki (ennek emlékét őrzik a -szállás végű településnevek).

A törökök kiűzése után a magyar parasztság visszavette a természettől a termőföldeket, mindennapi földművelési tevékenységükhöz ideiglenes ingatlanokat, tanyákat építettek, ahová rendszeren kijártak a környező városokból, később pedig a tanya vált állandó lakhelyükké.

Az alföldi tanyák kialakulásának útja, a létrejött telepek formája, rendeltetése, használati módja szinte mindenhol más. Közös azonban az, hogy a magánbirtokon létrejött pusztai szálláshelyeket mindenütt állatteleltetésre, valamint a nyári mezőgazdasági munkák idején megpihenésre használták, ahol főként csak akol, kunyhó, istálló állt.

A kezdetleges pusztai épületekben csak annyi időt töltött kint a városi parasztlakosság, amennyit az állatteleltetés, illetve a mezőgazdasági munkák végzése feltétlenül megkívánt. Leginkább szolgalegények és gazdafiak tartózkodtak kint a tanyán a telelő állatokkal, de a növénytermesztés szezonjában a nők is besegítettek az ottani munkákba.

A tanyák helyzete

A pusztán való tartózkodás általában csak az élet egy szakaszára szólt: az öregedő gazda átadta fiainak a birtokot, és beköltözött városi házába (generációváltás). A pusztán élők viszont munkabírókorukban is gyakran látogatták a városi házat. Ott éltek társadalmi életet. A városi házban és a pusztai tanyában osztottan élő család egysége a huzamos különéléssel sem szakadt meg.