Fiatalon vágva

A legjelentősebb szemléletváltás a szántóföldi betakarítási technológiában történt a fenológiai fázis „újra-értelmezésével”. A gazdálkodók évtizedekig a keményítő bűvöletében éltek, abban a hitben, hogy a viaszérésű gabonafélékben van fajlagosan a legtöbb nettó energia. Ez az elgondolás hibás volt.

Olyannyira, hogy a rozs energiatartalma nagyobb, amikor a kalász még a hasban van áprilisban, mint viaszérés elején júniusban. Jól végzi tehát az a növénytermesztő a dolgát, aki el tudja érni a tavaszi betakarítású gabona-, fű- és lucernaszilázs/szenázsok esetében a 6,0 MJ NEl tartalmat (ez egy gyenge kukoricaszilázs energiája)! A kulcs pedig az emészthetőség. Mondhatják, hogy húsmarha esetében ez nem rentábilis. Megközelítés kérdése: intenzíven gyarapodó állományban mindenképpen a fiatalon betakarított őszi vetésű szilázsok adják a költséghatékony megoldást (a kisebb abrakfelhasználás és a rövidebb hizlalási idő miatt), de még az extenzíven tartott állományokban is lehet vele abrakot vagy hizlalási időt spórolni.

Többfunkciós gabonafélék

Kibővült a gabonafélék funkcionalitása, ugyanis a tritikálé, a búza és az árpa többfunkciós tömegtakarmány-növényként is használhatóak: betakaríthatók a kalászhányás időszakában két menetben (fonnyasztással), szilázsnövényként nagytejű teheneknek és intenzíven hizlalt húsmarhának, meg lehet várni a tejes-viaszérés időszakát (egymenetes betakarítás) a növendéküszők és extenzív húsmarhák takarmányadagjába, és végső megoldásként szemes terményként is betakarítható, amit minden életkorban alkalmazhatunk a napi adagban. Úgy tűnik, egyre többen választják hazánkban az árpát, mert tavaszi aszály után (vészhelyzetben) levágható szilázsnak, a maradék pedig megy szemes terménynek. A rozs azonban szigorúan egyfunkciós takarmánynövényünk, csak fiatalon javasolt a vágása.

Kettős termesztés

Bevezettük a kettős termesztést, amivel rugalmasabb lett a vetésforgó. A kora tavaszi betakarítású növények után még lehet vetni silókukoricát, szemes kukoricát és cirokféléket, valamint szudáni füvet, tehát ugyanazon évben két betakarítás is lehetséges. Kevés területtel, de sok tehénnel vagy húsmarhával rendelkező cégek esetében ez kritikus szempont. A kettős termesztésnek egyébként jelentős szerepe van a szél- és vízerózió megelőzésében, a nitrogén megtartásában is az őszi talajtakarás révén. Európában sokáig szinte egyedül voltunk ezzel a technológiával. Nyugat-Európában leginkább a volt kelet-német területeken ismerik ezt a termelési rendszert, ahonnan az első rozs vetőmagok érkeztek. A többi északi és nyugati ország még mindig viaszérés elején takarítja be a gabonákat, ami a kettős termesztést lehetetlenné teszi. Ennek azonban a nagy mennyiségű és jó minőségű legeltethető vagy silózható fű az oka, mert a csapadékos, hegyvidéki, skandináv területeken nem az emészthető rost a limitáló a tejtermelés szempontjából, hanem a keményítő hiánya (a kukorica termesztésével sok helyen nehézségeik vannak a hűvös éghajlat miatt). Az USA-ban (New York Államban) azonban 2010 óta folynak kutatások ezen a területen. A fókusz a korai betakarítású őszi gabona (zászlós levélben kaszált tritikálé és rozs), amit a silókukorica vagy BMR-cirok vetése követ. Tehát nem maradtunk le a világ mögött, sőt, majdnem egyedül voltunk ezzel az újdonsággal a kontinentális klímán. Közép-Európa pedig most tanulja tőlünk ezt a módszert.