Tiszta környezetben célszerű a ragadozó atkák etetésére szolgáló Carpoglyphus lactis és Artemia spp. adagolása. Liszteskefertőzés esetén az A. swirskii ragadozó atka kijuttatása előnyös, mert a molytetvek tojásait és fiatal lárváit egyaránt fogyasztja. A levéltetvek ellen jelenleg szelektív rovarölő szereket használnak ebben a korai időszakban. A kiültetés előtt ragadozó atkákat telepíthetünk a palántanevelőből éppen megérkező sűrűn lévő növényekre, így mérsékelve a munkát és a ragadózó atkák földre hullási veszteségét. Ha elegendő ragadozó atkát találunk a fiatal növényeken, csak mesterséges etetésükkel is fenntarthatjuk a hatékony védelmet. A palánták virágzásával már a mesterséges etetést elhagyhatjuk, mert a paprikapollen kiváló táplálékforrás.
A termesztőházban már csak swirskiit alkalmazunk, az a mediterráneumból származva jobban alkalmazkodott a magyar klímaviszonyokhoz, és a liszteske elleni hatása miatt is kihagyhatatlan. Hasonló értékekkel rendelkezik a Transeius montdorensis és az Amblydromalus limonicus is, de alacsonyabb hőigényükhöz nagyobb páraigény társul. De speciális körülmények esetén, például téli áthúzódó kultúrákban, valamint új tripszfajok ellen hatásosabbak lehetnek, mint a swirskii. A termesztőházakban leggyakrabban a tenyésztőtasakos telepítési módszert használják a ragadozó atkák betelepítésére. Ez azért előnyös, mert a tenyésztőtasak 4-6 hétig mesterséges etetés nélkül 1000-1500 atkát képes az növényállományba juttatni.
A ragadozó poloskát a fertőzöttségtől és a TSWV vírusveszélytől függően 1-10 db/m2 sűrűségben telepíthetjük. Ha nincs vírusveszély, megvárhatjuk az első tripszek megjelenését az Orius telepítésével. Ellenkező esetben célszerű mesterséges etetés (sterilizált lisztmolytojások) mellett az első virágok nyílásakor elvégezni.
Azok a termelők, akik rendszeresen dohányliszteskével és dudvarágó aranybagolylepkével (Chrysodeixis chalcites) küzdenek, kiegészíthetik a védelmet Macrolophus pygmaeus ragadozó poloska telepítésével (0,5-1 db/m2). Vannak olyan termelők, akik csak ezzel a mezei ragadozó poloskával sikeresen védik a paprikájukat. Természetesen együttes alkalmazásuk esetén van közöttük valamilyen interakció, de általánosságban elmondhatjuk, hogy együtt alkalmazva hatékonyabbá és teljes körűbbé válik a védekezés.
Terjednek a takácsatkák
A globális felmelegedéssel a takácsatka mindinkább fenyegeti a paprikakultúrákat is. Az elmúlt években elegendő volt az atkák megjelenésekor betelepíteni a Phytoseiulus persimilis ragadozó atkát, de ma már egyre több kertészetben alkalmazzák a Neoseiulus californicus ragadozó atkát megelőzés céljából. Ez az atkafaj a takácsatkák hiányában képes fennmaradni más alternatív táplálékon is, például pollenen, tripszen, szélesatkákon. Továbbá nagy előnye, hogy ellenáll az alacsony páratartalomnak és a magas hőmérsékletnek is.
A swirskii alap betelepítésével egy időben vele azonos mennyiségű tenyésztasakot (4000-6000 zacskó/ha) tesznek ki. Ha ennek ellenére megjelenik a takácsatka, akkor már csak Phytoseiulus persimilis ragadozó atkát helyeznek ki a foltokra. Ezzel a módszerrel a takácsatkagondok nagymértékben csökkenthetők. Különösen nagyüzemekben használják előszeretettel, mert a takácsatka elleni biológiai védelem a Neoseiulus californicus használatával biztonságosabbá tehető, nem függ annyira az atkák monitorozását végző növényvédelmi dolgozótól.
Nem mindegy, hogy kicsi vagy nagy
A levéltetvek elleni védelem a legnehezebb és a legköltségesebb része a paprika biológiai védelmének, mert többféle levéltetű támadja a paprikát. A védekezés szempontjából apró levéltetvek az őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), az uborka-levéltetű (Aphis gossypii), nagy levéltetvek pedig a csíkos burgonya-levéltetű (Macrosiphum euphorbiae) és a foltos burgonya-levéltetű (Aulacorthum solani). Azért fontos a levéltetvek ismerete, mert más parazitoidok hatékonyak a kis és nagy méretűekkel szemben.
