0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 25.

A túlkínálat időszakában is talált vevőt a DélKerTÉSZ a tagok összes paprikájának

Ezúttal is megtelt a DélkerTÉSZ tagi válogató csarnoka a szövetkezet őszi hajtatási szakmai napján, 280 kertész hallgatta meg az előadásokat, és ismerhette meg a 28 kiállító ajánlatát.

Ezúttal is megtelt a DélkerTÉSZ tagi válogató csarnoka a szövetkezet őszi hajtatási szakmai napján, 280 kertész hallgatta meg az előadásokat, és ismerhette meg a 28 kiállító ajánlatát.

A klimatikus környezetből eredő kihívásokon és az arra adható megoldásokon túl nagy hangsúlyt kapott az értékesítés, az idei szezonban ugyanis az is tartogatott nem várt, és cseppet sem előnyös meglepetéseket. A csaknem 500 tagot tömörítő DélKerTÉSZ azonban ezt a nehéz helyzetet is tudta kezelni, amit nagyban segített, hogy a szövetkezet az eddigiekhez hasonlóan nem az egyéni érdekekben, hanem a közösség erejében látja a jövő útját, hangsúlyozta Nagypéter Sándor elnök.

Az idei kihívásokat, eredményeket Nagypéter Sándor eknök ismertette
Fotó: Molnár Dorottya/DélKerTÉSZ

Későbbi kezdés, majd túlkínálat

A DélKerTÉSZ Szövetkezet elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy tűrhető első negyedév után kellemetlenül hideg április és május következett, mely nagymértékben visszavetette a fűtött fóliák állományairól főszezonban szedhető termés mennyiségét. A fűtetlen fóliákban pedig éppen az ültetést követte a hidegsokk, és ezért a szokásosnál később kezdődhetett a szedés. Mindez tükröződött a hozamokban, az első félévben a hajtatott zöldségekből beszállított tagi áru mennyisége 705 tonnával elmaradt az előző évitől. Júliusban aztán a tavalyi mennyiséggel számolhattak, majd miután az időjárás rendeződött – augusztusban a nappali 35-40 C-os meleget hűvös éjszakák követték, így  – a növények jól fejlődtek, és ez meglátszódott a hozamok emelkedésén. Ennek köszönhetően az első kilenc hónapban a tagoktól beszállított hajtatott áru mennyisége megközelítette a 2023-as rekordot, a tavalyinál pedig 1700 több paprika és paradicsom érkezett a tész telephelyére, csak augusztusban és szeptemberben 1900 tonnával múlták fölül az előző évit. Ehhez persze hozzátartozik, hogy 2024-ben  a magas napi átlaghőmérséklet miatt sok állomány tönkrement és már szeptember közepére hiányhelyzet alakult ki.

Ezzel szemben idén túlkínálattal szembesültek a paprika- és paradicsomhajtatók, és ettől az árak szinte „beleálltak” a földbe szeptembertől kezdődően.

Amíg július-augusztusban még legalább a tavalyi átlagárak érvényesültek, az első őszi hónapban a fehér paprika ára 32 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, a mennyiség viszont 33 százalékkal nőtt. A fürtös paradicsom ára 16 százalékkal esett, ugyanakkor a mennyiség megháromszorozódott.

Idén is sokan részt vettek a hajtatási napon
Fotó: Rimóczi Irén
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: