Tavaly a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kincsem, a „csodakanca” születésének 150. évfordulója alkalmából jubileumi évet hirdetett, amelynek során tematikus kiállításokkal és rendezvényekkel tisztelegtek a legendás versenyló öröksége előtt. Az intézmény jövőre újabb mérföldkőhöz érkezik: 130 éve, 1896. június 20-án, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) kezdeményezésére írta alá Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a múzeum alapító okiratát. A több mint 400 000 darabból álló műtárgy- és iratgyűjteménynek kezdettől fogva a budapesti Vajdahunyad vára ad otthont. Az épületegyüttes Alpár Ignác tervei alapján, eredetileg a millenniumi ünnepségekre készült ideiglenes kiállítóhelyként, majd 1908-ban tartósabb anyagokból rekonstruálták.
A Széchenyi-sziget különleges létesítményében megtekinthető állandó tárlatok közül a Nemzeti lókiállítás – ami átfogóan mutatja be ember és állat évszázadokra visszanyúló kapcsolatát; beleértve a hadviselést, a termelést, a közlekedést, a vadászatot, a sportot és a szabadidőt egyaránt –valamint az annak részét képező Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak nevű bemutatótér hosszú ideje kiemelt népszerűségnek örvendenek.
Az impozáns Királyterem falai között Tóth Béla és Tóth Dávid, apa és fia kreációit láthatják az érdeklődők: a javarészt állatábrázolásban jeleskedő két emblematikus alkotót köztéri és emlékműszobrászokként jegyzi a XX. századi művészettörténet. Nevükhöz olyan sokak által ismert és méltán csodált remekek fűződnek, mint Kincsem – a róla elnevezett, 1925-ben létesített versenypálya bejáratánál álló, 1977-ben felállított – életnagyságú emlékműve, a Tatai Diána vagy a csongrádi Szent István lovasszobor.
Két szenvedély, egy életmű
A család tagjainak lovak iránti érdeklődése – és öröksége – messze túlmutat a képzőművészeten. Id. Tóth Béla tüzérszázados Örkénytáborban tanult, majd mestertrénerként dolgozott a Ludovikán. Az 1950-1960-as évek magyar öttusázó olimpiai bajnokainak lovasedzője, lovaik betanítója volt. Apja révén Tóth Béla már gyerekkorától lovagolt, élete során számos nemzeti és nemzetközi díjugrató versenyt nyert. A teljesség igénye nélkül: kétszeres országos ifjúsági bajnok, négyszeres Mén Derby és kétszeres Magyar Ugró Derby győztes. Lovakkal szerzett tapasztalatai nagy hatást gyakoroltak a művészetére.
Fiatalkori rajz iránti szenvedélyének helyét fokozatosan vette át anno a szobrászat. Az alkotás szeretete alapjaiban határozta meg az életútját: gimnáziumi, majd később felsőfokú tanulmányait is e hivatás égisze alatt folytatta. 1962-1967 között a Képzőművészeti Főiskola falai között olyan kiválóságoktól tanulhatott, mint Viski Balázs László, Somogyi József, Pátzay Pál és Szabó Iván. Kezei közül emlék- és domborművek, díszkutak, portrék, lovas szobrok, kisplasztikák, plakettek és érmek kerültek ki.
Gróf Széchenyi István emlékplakettje
Főleg bronzzal dolgozott, de a kőfaragás sem állt távol tőle. A lovak mellett mély elköteleződéssel viseltetett az egyetemes magyar állattenyésztés iránt. A mezőgazdasághoz köthető művei közül kiemelkednek Kincsem és Horn Artúr szobrai, illetve a Végvári vitéz és a Kubikos. Meghatározó mindezek mellett az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK) készített díjérem-sorozata (1990, 1996, 2000, 2005), továbbá a Konkoly-Thege Sándor– és a Schandl József-díjak.
Az ő munkája a Magyar Lovassport Szövetség Gróf Széchenyi István emlékplakettje – a legmagasabb szintű magyar lovas kitüntetés – továbbá a Magyar Lovassportért emlékérem. 1967-től a Művészeti Alap – a mai Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület –, 1969-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetség tagja. 1976-1982 között a Budapesti Művészeti Szakközépiskola szobrász tanára. 2021. március 15. alkalmából a MÁSZ javaslatára az agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatával tüntette ki, életművéért pedig Munkácsy-díjat kapott. 2022 januárjában hunyt el.
