Újabb adással jelentkezik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mecenatúra (MEC_24) programja által támogatott – sorozata, a „Ma Te mit eszel?”. A legújabb epizódban a tartósítószer-mentes eltarthatóság lehetőségeit taglalják a szakértők.
Bizonyára sokan rácsodálkoztak már arra, hogy az élelmiszerboltokban olykor egészen hihetetlen távlatokba mutató lejárati időkkel is találkozni egy-egy termék esetében, mégis azt olvasni a csomagoláson, hogy tartósítószert nem tartalmaz. A mai adásból többek között az is kiderül, hogy ez miként lehetséges.
Így például szóba kerül a tartós tejként emlegetett UHT tej, a pasztőrözés, a fermentálás, illetve a nagy hidrosztatikus nyomású kezelés, azaz a HHP eljárás. Ezen eljárásoknál cél, hogy megölje azokat a mikroorganizmusokat, amelyek az élelmiszerek romlását vagy megbetegedéseket okozhatnak, illetve alig van hatással a termékek ízére, állagára, a megjelenésére és a tápértékére. A filben szakértőink a sous-vide eljárás előnyeit is részletezik.
A MATE filmsorozata közérthetően, tudományosan megalapozott információkkal segíti a fogyasztókat az egészségtudatos életmód és táplálkozás kialakításában. De nem csupán előadásokról vagy tudományos anyagokról van szó – a sorozat személyes hangvételű, gyakorlatias, vizuálisan igényes videók formájában éri el a közönséget. Minden epizódhoz kötődik egy podcast-beszélgetés is, ahol az egyes témaköröket még mélyebben járják körül az egyetem szakemberei.
A szervezők egyetemi versenyeket és workshopokat is terveznek, ahol az érdeklődők találkozhatnak a kutatókkal, és saját élményeiken keresztül kerülhetnek közelebb a tudományhoz. Ezzel a sorozat nemcsak információforrás, hanem közösségi élmény és tudományos párbeszéd platformja is lesz.
A projekt szakmai vezetője Dr. Kocsis Tamás, az NKFIH Tudományos Mecenatúra pályázat nyertes kutatója, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének egyetemi docense.



