A szakember szerint a világjárvány fokozta az emberek érdeklődését az önfenntartási praktikák ügyében, jóval többen fordultak hozzá is állattartási kérdésekkel. Ha lehet ilyet mondani, a pandémia igazán kevés kedvező hozadéka közül ez lehetett az egyik.

Tudom, hogy mit eszik a jószág, és ezáltal tudom, hogy mit eszem én

Gábor az iskolában lakik, a hétköznapjai az állatokkal telnek. Annak idején állatgondozóként kezdte, majd tangazdaság-vezető helyettesként folytatta pályáját, és amikor elkezdett tanítani, akkor fogant meg egy paraszti udvar kialakításának a gondolata. Az állatlétszám fokozatos gyarapodásnak indult, sosem akart sok állatot, de a lelkesedés mindig előrébb vitte az állomány létszámát. Gábor nagy hangsúlyt fektet az interaktivitásra, a tanulók természetesen részt vesznek a napi gondozási feladatok ellátásában.

Gábor hosszasan latolgatja a kiadásokat, a lótartás, a többnyire kiállításra szánt galambok fokozott állatorvosi költségeit, majd megáll, és széles mosollyal konstatálja: de tudom, hogy mit eszik a jószág, és ezáltal tudom, hogy mit eszem én. Természetesen a szelekció során jut bőven a fazékba is, az éves húsigény zömét megtermeli a gazdaság.

Gábor célja, hogy az iskola olyan szakembereket neveljen, akik tisztában vannak azzal, mit jelent felelősséget vállalni egy állatért, annak minden szépségével és árnyoldalával együtt. Nyáron a negyven fokban szénát rakni természetesen kevéssé vonzó, a fagyban – bár nézőpont kérdése – lovat trágyázni sem feltétlenül derítő élmény. Ha olyan tudást adhatunk a fiatalok kezébe, amelynek köszönhetően legalább részben önfenntartó gazdálkodást végezhet, akkor már nyert ügyünk van, megérte a fáradság.