Szerzők: Dr. Bodor-Pesti Péter, dr. Taranyi Dóra
Mikóczy Nárcisszal beszélgetünk, aki családjával a Neszmélyi borvidéken gazdálkodik 80 hektáron, ebből 25 hektáron öntözött ültetvényeken termesztenek szőlőt.
A szőlő vízigényével kapcsolatban számos hazai és nemzetközi szakirodalom áll rendelkezésre, melyek a növények transzspirációjára, a termés mennyiségére vagy a lombozat méretére támaszkodnak. Ezek jórészt azonos irányba mutatnak: a vegetációs időszakban lehullott 300 milliméter csapadék esetén a szőlő eredményesen és biztonságosan termeszthető.
A csapadék éves mennyisége az évek nagy részében elegendő lenne, de az eloszlás olyan szabálytalan, hogy érdemes lehet az ültetvények vízpótlásán gondolkodni. A termelőkben gyakran a kialakítás, a megtérülés kapcsán merülnek fel kérdések, ezért cikkünkben ezeket járjuk körül Mikóczy Nárcisz segítségével.
• Mikor és miért döntöttek úgy, hogy öntözőrendszert építenek ki az ültetvényben? Mi volt a fordulópont?
– Már a 2000-es évek elején felmerült bennünk, hogy valamit tennünk kell annak érdekében, hogy a termésmennyiség évről évre kiegyenlített legyen. Mi kizárólag szőlőértékesítésből élünk, nincs más vállalkozásunk és nincs borászatunk sem. Édesapám ezzel foglalkozik ötven éve, őt követem ebben a munkában. Korábban jórészt külföldre értékesítettünk, az elmúlt években viszont már nagyobb arányban a hazai borászatoknak szolgálunk alapanyaggal. Az elsődleges cél az, hogy a felvásárlóknak mindig nagyjából ugyanazon mennyiséget és minőséget tudjuk nyújtani, függetlenül a csapadék mennyiségétől.
A piac azonban az utóbbi tíz évben folyamatosan változik. A borfogyasztás csökkenésével a felvásárlási szokások is változnak; az ár pedig stagnál, vagy csak igen enyhén emelkedik, nem követi a költségek növekedését. Így egyre inkább fontos az is, hogy mennyi szőlőt termelünk egy hektáron. Tehát a piac változásával a szakmai szempont mellett mára egy másik fontos érv is megjelent: a gazdasági elvárás.
• Hogyan zajlott a rendszer tervezése és kiépítése? Milyen vízforrást használnak?
– Hazai példa nem állt előttünk a felszín alatti mikroöntözés terén. Nem tudtuk, hogyan induljunk el és milyen lesz az út, de azt tudtuk, hogy mi a célunk. Sok tévhit kering a szőlő öntözéséről: „ez a növény szereti, ha szenved”, „különben is, tilos öntözni”, „úgysem lesz víz”, „van elég csapadék”, és így tovább. Mi azonban hittünk abban, hogy az elképzelésünk eredményt hoz. A termelők hozzáállása azóta megváltozott. Egyre többen érdeklődnek a technológia és az eredmények iránt, és mi állunk rendelkezésükre, hiszen a szakmánkban óriási szükség van az összefogásra!
A tervezésnél az első és legfontosabb kérdés: mennyi vizet szeretnénk kijuttatni, a második, hogy milyen öntözési módot választunk. Ehhez pontos mérésekre van szükség, mindent tudnunk kell a talajról, a meteorológiai viszonyokról (mi 24 éves helyi adatokkal rendelkezünk), a fajták vízigényéről, a termelési célról. A szakemberek erre alapozva mérik fel, milyen lehetőségek vannak a víz biztosítására, kell-e víztározó, mekkora kapacitással fog dolgozni, milyen legyen a gépészet, mindez a terület egyediségeit figyelembe véve.
Nálunk egy 180 méter mély karsztkút adja a vizet, 760 l/perces hozammal. A beruházás során ez a leginkább bizonytalan tényező, hiszen a tervekkel ellentétben bármi előfordulhat, főleg karsztkút esetében. Ez a kút egy 2200 köbméteres víztározóra termeli a vizet. Szükség van rá, de nem kötelező megépíteni: egyrészt pufferként szolgál, másrészt a karsztvíz kémiai összetétele indokolta, ugyanis itt oxidálódik a vas, és nem vagy csak kis mennyiségben kerül be a rendszerbe. A vízhozam elegendő a rendszer működtetéséhez, ami nálunk 570 l/perc. Innen a tározóból a felszín alatt kerül a házba a víz, ahol a szivattyú, a szűrők, a tápoldatozó egység, a frekvenciaváltó és a vezérlés található. A víz útja pedig a házból a felszín alatt vezet a szőlők közé; 92 kilométer vezetéket fektettünk le a sorok közé, 40 centiméter mélységben.
