Szerző: Tóth Adrienn Mária

Cikkünkben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének tanársegédje ajánl módszereket e cél eléréséhez, aki maga is termeszt csemegeszőlőt a Mátraalján 4,5 hektáron.

A termesztők számos agrotechnikai és élettani módszerrel befolyásolhatják a fürtminőséget. Ezek közül két klasszikus és régóta ismert beavatkozás a gyűrűzés és a gibberellin alkalmazása. Bár különböző módon hatnak a növény élettani folyamataira, mindkettő meghatározó szerepet játszhat a piacos, jó minőségű termés kialakításában.

Mi a gyűrűzés lényege?

A fás szárú növények gyűrűzése nem új keletű technika, már az ókori természettudós, Theophrasztosz is megemlíti, de leírását megtaláljuk Albertus Magnusnál, 16. századi francia almatermesztőknél, továbbá Shakespeare II. Richárd című művében is.

Minden kezelhető növény, így a szőlő esetében is az a legfontosabb, hogy a gyűrűzés a termés alatti részen történjen, ami a szőlőnél lehet törzs, hajtás vagy szálvessző. A gyakorlatot alkalmazzák almán, avokádón, citrusféléken, mangón, olíván és barackon is. A háncsrészen okozott seb jellemzően 3-6 milliméter széles, és akár 4 hétig is eltarthat a gyógyulása.

A háncsrészben okozott sérülés blokkolja a fotoszintézis által termelt anyagok, például cukrok és egyéb növekedést serkentő hormonok szállítását a gyökér irányába, míg a gyűrűzés fölötti részben ezek felhalmozódnak. Eközben a sértetlen farészen keresztül zavartalanul áramlik a víz és az ásványi anyagok a lombozat felé. A gyűrűzés feletti növényi részekben olyan élettani változások következnek be, melyek eredményeként fokozott termésfejlődést, majd pedig minőségbeli változást tapasztalhatunk.