0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 5.

Egy életmű megkoronázása a Magyar Vidékért Díj

Hatvan nagy büszkeséggel gyarapodott idén október 23-án. A lokálpartióta Simon Attila ünnepélyes keretek között átvehette a Magyar Vidékért Díjat az 1956-os forradalmi megemlékezés napján, és ezzel élete egyik jelentős állomásához ért.

A rangos elismerést Simon Attila az évtizedes, itthon és külföldön végzett kimagasló szakmai munkájáért kapta, amellyel a mezőgazdaság fejlődését szolgálta. A mezőgazdasági szakértő és címzetes egyetemi docens érdemeit a hazai banki szférában elért sikerei is gazdagítják, különösen az MKB agrárpartner program kapcsán.

Az Agrya egyik alapítója

Ahogy életútjáról kérdeztem, Simon Attila eleinte a külföldi és hazai agrárszférában eltöltött időről beszélt, amely a díjhoz vezető út első állomásainak egyike. Egyik kollégájával alapította 1996-ban a Fiatal Gazdák Szövetségét, amely a fiatal szakemberek összekötését szolgálja.

Fiatal gazdák, a rendszerváltozást követően gazdálkodni vágyók, vidéki fiatalok, falusi klubok, valamint a vidéken élők különféle csoportjai alkották a szerveződést. Az uniós csatlakozást megelőzően erős igény mutatkozott a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére.

A szakember akkoriban lett egy brüsszeli ernyőszervezet alelnöke, és a mandátuma négy éve alatt sikerült több konferenciát is Magyarországra hoznia a fiatal gazdák számára – az elsőt Egerben rendezték meg. A következő években több országban alkottak új közösségeket: Csehországban, Szlovákiában, valamint Lengyelországban és Szlovéniában a már működő szervezeteket is integrálták az ernyőszervezet alá. Közép-Kelet-Európát képviseltem a struktúrában, ami igazán jól ment – mondja Simon Attila. Az együttműködés keretében 1998 tavaszán Magyarországra is elhozták a külföldön már jól bevált fiatalgazda-támogatási programot, így Közép-Kelet-Európában először nálunk segítették a fiatal gazdák földvásárlási és pályakezdési törekvéseit. Simon Attila úgy gondolja, ez óriási lehetőség volt: egyes években 600, máskor 300 jelentkező nyújtotta be az igényét.

Simon Attila Simongyümölcs Magyar Vidékért Díj (Forrás: Simon Attila)
Simon Attila hatvani gyümölcsösében. A szakember neve mára elválaszthatatlanul összeforrt a gyümölcskészítmények előállításával (Forrás: Simon Attila)

A jelenkori gazdaságátadási törekvésekről a szakember elmondta, már annak idején sem volt sok igazán fiatal gazda. Most rosszabb a helyzet, hiszen az Európai Unió gazdáinak 60-70 százaléka 60-65 évnél idősebb. Az igény a generációváltásra és annak megsegítésére tehát adott volt. Vajon az elöregedő gazdatársadalom ténye hívta életre a hazai támogatási struktúrát, vagy más országok jól működő konstrukciói inspirálták? Simon Attilától megtudtuk, hogy volt szerencséje tanulmányozni a francia, dán és német gyakorlatot is, aminek köszönhetően sikerült összeállítani az akkori hazai támogatási programcsomagot.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság