A télen hazánkban maradó fehér gólyák köszönik, a hideg ellenére is jól vannak, nem szorulnak emberi segítségre: etetésük, befogásuk, helyiségben való átteleltetésük teljesen felesleges. Hogy megbizonyosodjunk arról, áttelelő gólyával találkozunk vagy sérült egyedről, legegyértelműbben röpképességük alapján tudjuk eldönteni.
Ha a madár a fészek magasában, tetőgerincen, kéményen áll, minden a legnagyobb rendben, a földön álló gólya esetében pedig érdemes óvatosan megközelíteni (különösen akkor, ha láthatóan olyan környezetben találunk rá, ahol biztosan nincs számára táplálék), ha felszáll, szintúgy nincs teendőnk – fontos, hogy ezt csak valóban szükséges esetben alkalmazzuk, mert a felrepülés nagyon energiaigényes ilyen időszakban a számukra.
Gyakoribb az áttelelés
Az MME szakemberei szerint egyre gyakoribbak azok az egyedek, akik Magyarországon telelnek, ami egy esetleges következő évi átteleléskor, e túlélési stratégia birtokában, nagyobb eséllyel vágnak neki a hideg tél megpróbáltatásainak. A szakemberek szerint ennek az áttelelő viselkedésnek az lehet a magyarázata, hogy az itthon maradó egyedek mérlegelnek, és inkább kevésbé érzik kockázatosnak a hideg átvészelését, minthogy a vonulás során oda-vissza akár 20 ezer kilométeres utat megtegyenek.
A fehér gólyák joggal mérlegelhetnek, ugyanis a kifejezetten változatos táplálkozásuk ezt lehetővé teszi, akár télen is megtalálják maguknak a szükséges és megfelelő táplálékot, férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat. Ezért télvíz idején, a szűk táplálékkínálat miatt leginkább pockokra, egerekre vadásznak a szántóföldi és gyepterületeken.
Vonulási útvonala jól ismert
A fehér gólya vonulási útvonala és telelőterülete az MME által nyilvántartott gyűrűzési eredményeknek és a jeladós madaraknak köszönhetően jól ismert. Mint az MME írja, a gyülekezés augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött fiatal gólyák augusztus közepén indulnak útnak. Vitorlázó repülők lévén a szárazföld felett kialakuló felszálló légáramlatokat kihasználva haladnak dél felé.
Az európai állomány két „kapun” keresztül hagyja el földrészünket. Korábban a Németország közepét átszelő Weser-folyótól nyugatra fészkelők vonultak a Gibraltári-szoroson átrepülve Nyugat- és Közép-Afrikába felé telelni. Ma ez a határ már a lengyel határ közelébe tolódott, mivel az egyedek az Ibériai-félszigeten telelnek, és rövidebb vonulás miatt magasabb a túlélési esélyük.
A kelet-európai gólyák, így a hazánkban fészkelők is, a Boszporusz felett kelnek át, majd Kis-Ázsiát átszelve a Földközi-tenger keleti partvidékén haladnak tovább, és a Szuezi-öbölnél érik el Afrikát. Innen a Nílus folyását követik, majd Ugandán, Kenyán, Tanzánián és Zimbabwén keresztül a Fokföldig vonulnak.
Fészkelőhelyükre január végén, február elején kezdenek visszaindulni. Korábban rendszerint március második felére, április elejére fejeződött be a visszatérésük, ma már március közepén jelentős számban érnek vissza hazánkba. Az elsőéves gólyák egy része még nem tér vissza, ezek a nyarat a Közel-Keleten töltik.
