Szerző: Waum Konrád Hunor
Ha arra gondolunk, hol jelent meg először a földművelés, legtöbben a Közel-Keletre, Mezopotámiára vagy Egyiptomra gondolunk. Pedig a friss régészeti vizsgálatok azt mutatják, hogy Erdély területén is már több mint hétezer évvel ezelőtt kialakultak az első gazdálkodó közösségek. A Maros mentén fekvő Sólymos (románul Șoimuș), Hunyad megyében, különösen értékes adatokat őrzött meg ebből az időből.
A kutatók célja egyszerű volt: kideríteni, milyen életmódot folytattak a Maros-völgy első földművesei és állattartói, és hogyan alakult át a vadászatra épülő életforma egy letelepedett, gazdálkodó világgá.
Háziállatok már a kezdetekkor
A feltárt csontmaradványok alapján egyértelmű, hogy a közösség fő támaszai a háziállatok voltak. A leletek között sok volt a szarvasmarha, a juh és a kecske csontja, amelyek azt jelzik, hogy az itt élők tudatosan tartották és tenyésztették ezeket az állatokat.
Ami szembeötlő: sertéscsont alig akadt. Ez arra utal, hogy a közösség még félig-meddig vándorló életmódban élhetett, hiszen a sertések kevésbé alkalmasak ilyen körülményekre.
Magyarán: a Maros menti emberek már a kezdetektől állattartók voltak, és erre építették mindennapi életüket.
Gabonatermesztés a Maros árterében
A talajminták apró, mikroszkopikus növényi maradványai (úgynevezett növényszemcsék) arról árulkodnak, hogy a közösség gabonaféléket is termesztett. Ezek a parányi szemcsék nem pusztulnak el teljesen, így megőrzik a valaha ott élt növények „lenyomatát”.
A vizsgálatokból kiderült, hogy ezek a korai földművesek valószínűleg ősibb búzaféléket és árpát vetettek a Maros közelében fekvő kis parcellákra. Ez azt jelenti, hogy Erdélyben már a Kr. e. 6. évezredben is létezett olyan gazdálkodási forma, amelyben a növénytermesztés és az állattartás együtt alkotta a megélhetés alapját.
