Sok egynyári vízinövény is színesíti a tavat, ezek közül van, amit fagymentes helyen kell teleltetni, mások elpusztulnak ugyan, de tavasszal utódaik újra megjelennek. A vízijácint és a kagylóvirág a nagy fagyot nem viseli el, de a békalencse is alaposan megritkul télen, ami sokszor nem is hátrány. A nálunk védett, a tavakban kedvelt rucaöröm ilyenkor kifagy ugyan, ám tavasszal az elszórt spórái kihajtanak majd. A nem télálló vízinövényeket a legegyszerűbb módon egy vízzel teli vödörben tárolhatjuk fagymentes, de lehetőleg világos helyen tavaszig.

Ilyen hőmérsékleten életfolyamataik lelassulnak, betelelnek, amúgy sem táplálkoznak sokat, tehát a vízbe szórt eledel is csak a vízminőséget rontaná ekkortól.

Időnként nem árt a teljes leeresztés

Két-háromévente legalább egyszer, késő ősszel hasznos leereszteni a tó vizét annak érdekében, hogy alaposan kiöljük belőle a moszatokat és az algákat, amelyek főleg nyári időszakban elszínezhetik a vizet. Ezektől úgy lehet megszabadulni, ha a víz eltávolítása után hagyjuk néhány napig száradni a bélelő tófóliát vagy az előre gyártott műanyag medret. Minél tovább tudjuk szárítani, annál jobb, bár ez felveti a kérdést, hogy addig hol tartsuk a halakat. A víz leengedése arra is jó alkalmat ad, hogy az esetleges sérüléseket kijavítsuk a tófólián vagy a műanyag meder oldalán. A nem téltűrő halakat már azelőtt érdemes bevinni, mielőtt a víz hőmérséklete 10 °C alá süllyed. Amelyek bírják kint is a telet, azok ekkorra elkezdenek telelni, egyre lassabban mozognak, egyre kevesebbet táplálkoznak. Csak olyan tóban hagyjuk benne a halakat, amely biztosan nem fog teljesen befagyni.

A víz mozgatása már egy kis teljesítményű szivattyúval vagy levegőztetővel is megoldható, ezzel pedig megakadályozható a teljes keresztmetszetű befagyás. A víz melegítésével, és függőleges falú tavaknál fagytestek behelyezésével is folyékony halmazállapotban tarthatjuk a vizet fagypont alatti hőmérsékleten.