A szőlőtermesztés hagyományosan a napfényes, jól megvilágított dűlőkhöz kötődik, ahol a tőkék számára a fény optimális mennyiségben áll rendelkezésre. Ennek ellenére a szőlőültetvények és a fák kapcsolata korántsem ellentmondásos, sőt, a modern agroökológia és a történeti példák egyaránt rámutatnak arra, hogy a fák fontos ökológiai, klimatikus és gazdálkodási szerepet töltenek be a szőlő környezetében. A fák jelenléte a szőlőültetvényekben nem csupán környezetvédelmi gesztus, hanem tudatos termesztéstechnikai elem, amely hozzájárul a fenntartható szőlőtermesztéshez.
Az élő fa tartóoszlopként funkcionált, mint egyfajta támaszrendszer. A támasztékul szolgáló fa lombozatát csökkentették, hogy ezzel javuljon a szőlő fényellátása, egyben a bogyók érése könnyebben mehessen végbe. A liánt megtisztították, a tő körül a földet felásták, megmunkálták.
A nyugati típusú szőlőkultúra a nyugatról érkező papsággal együtt honosodott meg a Kárpát-medencében és a középkori Magyarországon, elsősorban a Dunántúlon, Észak-Magyarországon, valamint Erdély területén, ahol a népsűrűség is magasabb volt az ország egyéb területeihez képest. A 11. századtól kezdődő betelepítések (német, olasz, francia telepesek) viszont már egyértelműen jelzik a nyugati típusú szőlőkultúra terjedését. A domboldalak termesztésbe vonása az irtással, vagyis a bokrok és fák kivágásával kezdődött, majd hosszú évek alatt megtisztították a területet a tuskóktól, gyökerektől, kövektől. A szőlőhegyek parcelláin azonban nemcsak szőlőt műveltek, hanem gyümölcsöt is termesztettek. A kezdetben látszólag „rendetlen” (sorok nélküli, sűrű betelepítésű, fejművelésű) ültetvényeket a 17. századra már a szabályos rend jellemezte. A táblákat utak határolták, az utakat különféle gyümölcsfajok fái, bokrai szegélyezték.
A homoki szőlőültetvényeket a régi telepítésű, kisparcellás szőlők túlsúlya jellemezte, amelyekben kétszintes termesztés (köztes gyümölcstermesztés) folyt még a 1950–60-as években is. Bács-Kiskun megye szőlőterületének több mint egyharmada többé-kevésbé vegyes hasznosítású volt, mintegy 35 ezer kataszteri holdon a szőlő között olyan sűrű volt a gyümölcsfaállomány, hogy egyes években a gyümölcstermés értéke itt megközelítette – helyenként meghaladta – a szőlő termelési értékét. A szőlőközti gyümölcstermelés méreteire jellemző volt, hogy a megye egész gyümölcstermelési értékének mintegy 60 százalékát a szőlőközti gyümölcstermelés adta. Az említett példákból is láthatjuk, hogy a hazai termesztésben is igen jelentős szerepe volt a gyümölcsfaköztesnek a szőlősorok között, mely elsősorban a jobb megélhetést biztosította.
