Egymást kiegészítve
A fák gyökérzete mélyre hatol, megköti a talajt és segíti csökkenteni az eróziót, amely a lejtős szőlőterületeken igen komoly problémát jelent. A lombkorona csillapítja az esőcseppek talajra gyakorolt eróziós hatását, így a felszíni víz lassabban folyik le, több időt adva a talajnak a nedvesség befogadására. A fák gyökerei továbbá elősegítik a talaj szerkezetének javítását és a mélyebb vízrétegek elérését. Ezen kívül javítja a talaj porozitását, növeli a vízáteresztő képességet, elősegíti a mély rétegek tápanyagainak (pl. Ca, Mg, mikroelemek) feláramlását. A különböző mélységben elhelyezkedő gyökérzónák révén a tőkék és a fák nem feltétlenül versengenek egymással, sőt, hosszú távon a talaj vízmegtartó képessége is javulhat. A mikroklimatikus hatások mellett a talajélet is élénkül: a falomb talajtakarása növelheti a talajnedvességet, kedvez a talajmikrobáknak és talajfaunának, ezáltal javul a talajszerkezet és a humusztartalom. Ez a gazdag talajélet hosszú távon a szénmegkötésben is segíthet.
A kutatások egyre inkább felismerik ezen gombahálózatok talajban betöltött funkcióit, amelyek összekötik a növényeket és lehetővé teszik számukra, hogy szinte telefonvonalakhoz hasonlóan kommunikáljanak. Ezek a gombahálózatok nagy területekre is kiterjedhetnek, akár 100 méteres vagy annál nagyobb távolságokra is elérhetnek, és megkönnyítik a fák és más növények közötti víz- és tápanyagcserét, amiből a szőlő is profitál. Ez lehetővé teszi számukra, hogy mélyebbre hatoljanak a talajba, javítsák vízháztartásukat, több ásványi anyagot vegyenek fel és ellenállóbbá váljanak a betegségekkel szemben. A gyökérzónában nő a talaj pórusossága és vízmegtartó képessége – ez különösen fontos az aszályos területeken.
Ugyanakkor a vegyes rendszerekben lévő szőlőtőkék körülbelül 20 százalékkal több nitrogénhez is hozzáférnek, amely a vízzel együtt a magasabb talajrétegekbe jut. A nitrogén kulcsfontosságú makrotápanyag a szőlő számára, és meghatározó jelentőséggel bír mind a növények, mind a szőlő növekedése és fejlődése szempontjából. Továbbá befolyásolja a fontos aromakomponensek kialakulását, valamint a must és a bor ehhez kapcsolódó minőségét.
Az említetteken kívül előnyök lehetnek a szőlő kártevői elleni biológiai védekezésében is.
De megtelepedhetnek szőlőmolyokat fogyasztó denevérek is a fásított parcellákban. Minél nagyobb a fásított terület élőhely-diverzifikációja, annál nagyobb lesz az ellenálló képessége is a monokultúrás szőlőültetvényekkel szemben. Ebből következik, hogy kevesebb növényvédőszer-használatot igényelnek, jobban ellenállnak biotikus sokkhatásoknak és stabilabb ökológiai hálót alkotnak.
Az ültetvényekben elültetett fák pozitív hatásai mellett bizonyos tervezési hibák esetén versengés is felléphet a fényért, vízért és tápanyagokért, és egyes esetekben a gyökerek/gyökérzónák között is. Ezért a megfelelő fafajválasztás és telepítési távolság kulcsfontosságú. A leggyakrabban ajánlott fafajok a szil, a juhar, a tölgy, a gyümölcsfák (körte, cseresznye), vagy szélfogóként a feketefenyő.
A fák integrálása a szőlőültetvényekbe növelheti a termesztés fenntarthatóságát és hosszú távú ellenálló képességét, miközben kedvező agronómiai és gazdasági hatásokat eredményez. A jövő szőlőtermesztése várhatóan egyre inkább a komplex, sokszintű ökológiai rendszerek irányába tolódik, ahol a fák és a szőlőtőkék nem konkurensként, hanem egymást kiegészítő elemekként működnek együtt.
Németh Krisztina
(Az irodalomjegyzék a szerzőnél megtekinthető.)
