A barna kánya (Milvus migrans), nyílfarkú kánya (Haliastur sphenurus) és hosszúlábú sólyom (Falco berigora). Ezeket a madarakat az angol nyelvű szakirodalom gyakran „firehawks” („tűzkányák”) néven említi.

A jelenség lényege, hogy a madarak parázsló vagy égő ágakat visznek el az aktív tűztől, és más, még nem égő területre ejtik őket, ezzel új tüzeket okozva. A keletkező tűz elől menekülő kisebb állatok (gyíkok, rágcsálók, rovarok) a ragadozómadarak számára könnyen elérhető zsákmányt jelentenek.

Fajonkénti viselkedési különbségek

Barna kánya (Milvus migrans) – a leginkább ismert „tűzhasználó”

A barna kánya a leggyakrabban megfigyelt faj az aktív tüzek körül. Szemtanúk szerint nem csak a tűz közvetlen közelében vadászik, hanem néha 20–50 méterre is elszáll a parázsló ággal, és új tüzet gyújtson, amit később a zsákmány kiűzésére használ, írja az IFLScience.

Ez a faj viselkedésében következetesebb és „céltudatosabbnak” tűnik: a parázsló ág felvétele és elhordása gyakrabban ismétlődik, mint a másik két madárnál. Ugyanakkor a folyamatot nehéz videófelvételekkel dokumentálni, így egyes kutatók óvatosan kezelik a „szándékos tűzindítás” fogalmát. Ennek elsődleges oka, hogy a bozóttüzek igen kiszámíthatatlanok, így nem tanácsos a közelükben tartózkodni.

Érdekes, hogy ez a faj rendkívül elterjedt: egész Európában, de Afrikában, a Közel-Keleten, Dél- és Délkelet-Ázsiában, az indonéz szigetvilágban is megtalálható Ausztrália mellett. Ezt a viselkedést azonban eddig csak ez utóbbi populációban írták le.

Nyílfarkú kánya (Haliastur sphenurus) – opportunista „tűzhasználó”

A nyílfarkú kánya is előfordul tüzek környékén, és feljegyzések szerint néha felvesz parázsló ágakat, de kevésbé következetesen, mint a barna kánya. Inkább kihasználja a keletkező tüzeket, mint aktívan terjeszti azokat. Vadászati stratégiája tehát inkább opportunista, tehát alkalmi jellegű.

Hosszúlábú sólyom (Falco berigora) – reaktív tűzkövető

A hosszúlábú sólyomnál a „tűzgyújtás” esetei kevésbé gyakoriak és kevésbé jól dokumentáltak. Ennek ellenére vannak beszámolók arról, hogy rendszeresen a bozóttüzek előtt repül, és az onnan menekülő apróbb állatokat zsákmányolja. Őt inkább reaktív „tűzkövetőnek” tartják, nem pedig rendszeresen tűzterjesztő fajnak.

Tudományos kontextus – mi támasztja alá ezt a viselkedést?

A jelenséget részletesen dokumentálták a Journal of Ethnobiology szakfolyóiratban megjelent tanulmányban, amelyben 2011–2017 között gyűjtötték össze az őslakos ausztrálok, tűzoltók és terepi szakemberek megfigyeléseit. A szerzők megjegyzik, hogy a viselkedés gyakran előfordul. Fontos azonban kiemelni, hogy a közvetlen, tudományosan kontrollált videó- vagy kísérleti bizonyítékok még mindig ritkák, ezért egyes ornitológusok fenntartásokkal kezelik a „szándékos tűzgyújtás” kategóriáját. Ez nem azt jelenti, hogy a viselkedés ne lenne valós – hanem hogy a tudományos közösség óvatos a következtetéssel, amikor a madarak „szándékkal” használják a tüzet.